2012. december 03., 08:032012. december 03., 08:03
A rangos elismerést európai Oscar-díjnak is szokták nevezni. A kategória jelöltjei között volt a magyarországi Till Attila munkája, a Csicska is, a film azonban nem nyert díjat. Michael Haneke Szerelem című filmje bizonyult a gálaest legnagyobb nyertesének: ez lett a legjobb film, az osztrák alkotó elnyerte a legjobb rendezőnek, a film két főszereplője, Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva pedig a legjobb színésznek, illetve színésznőnek járó elismerést.
A Jagten (Vadászat) című dán film írói kapták az Európai Filmdíjat a legjobb forgatókönyv kategóriájában, Tobias Lindholm és Thomas Vinterberg filmje egy pedofíliával alaptalanul megvádolt pedagógusról szól, a dráma főszereplője Mads Mikkelsen. A legjobb dokumentumfilmnek járó szobrot az Hiver nomade (Téli nomádok) című alkotás rendezője, Manuel von Stürler vehette át, míg a legjobb animációs film a cseh–német–szlovák koprodukcióban készült Alios Nebel lett.
A filmkritikusok szövetségének legjobb első filmnek járó díját a holland Kauwboy kapta. A világ filmművészetében az európai film képviselőjeként véghezvitt munkájáért díjjal tüntették ki Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznőt. Állva ünnepelték a gála vendégei az életműdíjjal kitüntetett Bernardo Bertoluccit. Az idős olasz rendező kerekes székben ülve vette át a díjat Marisa Paredes spanyol színésznőtől és Wim Wenderstől, az Európai Filmakadémia (EFA) elnökétől, akik az európai filmművészet legendás alakjaként, valódi filozófusként méltatták őt.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.