Fotó: Facebook/ Fonó Budai Zeneház
December 31-én az ország legnagyobb szilveszteri táncházába várják a közönséget; a Fonó Folkszilveszteren a Szászcsávás zenekar, valamint Péter Tamás és barátai játsszanak a vonós táncházban, a Gáska zenéjére pedig moldvai táncokat táncolhatnak a résztvevők.
2022. december 27., 19:092022. december 27., 19:09
A legendás szászcsávási zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai, repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt muzsikáltak – áll a Fonó Budai Zeneház keddi közleményében.
Mint írják, a szászcsávási zenészek legnagyobb érdeme, hogy azt a hagyományos erdélyi vonós tánczenét játsszák, amely egykor még egész Erdélyben virágzott.
A Fonó hat lemezből álló sorozatot adott ki a szászcsávási felvételekből, amelyek között olyan anyagok is megtalálhatók, mint a zenekar chicagói koncertje, vagy a magyar népi éneklésben egyedülállóan a többszólamúságot képviselő Szászcsávás dalárda felvétele.
Péter Tamás prímás zenekarának tagja Balogh Kálmán (cimbalom), Fekete Márton (brácsa), Gombai Tamás (hegedű) és Molnár Péter (bőgő).
A megelőző napokban is minden este programokkal várják a közönséget a Fonóban. December 28-án a latin zenék állnak a középpontban, a Los Orangutanes és a Lituma fellépésével.
December 29-én roma, bolgár és magyar dalok hallhatók a Fonóban Navratil Andrea és Lakatos Mónika előadásában.
A zeneház év végi Jazz Előszilveszterén december 30-án a Dresch Quartet ad koncertet. A Söndörgő tamburái ezúttal dzsesszes stílusban szólalnak meg, majd a Nosnach lép fel. A programokról bővebb információ a Fonó weboldalán olvasható.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
szóljon hozzá!