2009. szeptember 23., 16:112009. szeptember 23., 16:11
A négynapos konferenciára 25 ország versíróit várják. Turczi István, a rendezvény elnöke - aki tavaly szerezte meg a rendezés jogát Magyarország számára – szerdán közölte, hogy a Költők Világkongresszusa elnevezésű mozgalom az idén lett 40 éves.
„Az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy a magyar költők minél többször találkozhassanak külföldi kollégáikkal” - mondta Turczi István, aki kiemelte, hogy a különböző nyelvekre tagozódó szekcióüléseken a költők - így a magyar versírók is - felolvashatják a verseiket.
„A rendezvény reményeink szerint olyan lesz, mint egy közlekedőedény: a költők megismerhetik egymás munkáit, megbeszélhetnek szakmai kérdéseket, és remélhetőleg néhány magyar kötet külföldön is napvilágot lát majd” - tette hozzá a főszervező, aki kiemelte „a nemzeti nyelvbe zárt irodalomnak” sokkal nehezebb külföldre jutnia, mint a tánc- vagy a képzőművészetnek.
Turczi István ugyanakkor elmondta: a Budapesten vendégeskedő költők munkáiból antológia is készül. „Százötven oldalas kötet lesz, spanyol és angol nyelven jelenik meg. Szinte minden meghívott küldött bele szöveget” - tette hozzá.
A rendezvény hivatalosan szeptember 28-án, hétfőn indul a Parnasszus Költészeti Díjak átadásával, de már vasárnap megnyílik a Szép könyv elnevezésű kiállítás. Itt a résztvevő országok által küldött köteteket, valamint öt könyvkiadó (a szlovák MilaniuM Press, a belga Point Editions és a magyar Kossuth Kiadó, a Magyar Napló valamint a Parnasszus Kiadó) könyveit lehet megtekinteni. A Parnasszus Költészeti Díjat három külföldi alkotó fogja megkapni. „Két európai és egy ázsiai költőt fogunk díjazni” - mondta Turczi. Ekkor adják át a magyar P.E.N. Emlékérmet is.
A rendezvény kiemelt figyelmet fordít a szlovák költészetre, a kongresszuson részt vesz például Jozef Leikert vagy Milan Richter, aki a felvidéki holokauszt kutatójaként is elismert szakember. Rajtuk kívül számos „sztárköltővel” lehet majd találkozni a négy nap alatt. Turczi István példaként említette a hétfő esti Vers határok nélkül című rendezvényt, amelyen a Petőfi Irodalmi Múzeumban Juhász Ferenc mellett olyan nemzetközi hírességek olvasnak fel, mint például a francia Alain Lance, a svéd Eva Ström, a norvég Knut Odegard vagy a tajvani Yu Hsi.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.