Csütörtökön 10 órakor nyitja meg kapuit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyen több mint száz kiadó több ezer könyvcíme közül válogathatnak az érdeklődők, mintegy ötszáz könyv pedig először kerül a vásárlók elé.
2013. november 13., 20:262013. november 13., 20:26
Csütörtökön nyílik meg a látogatók előtt a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár: az eseménynek otthont adó színház előcsarnokában több ezer kötet tornyosul, a kiadók munkatársai berendezték standjaikat. A szervezők közleménye szerint a szombatig tartó esemény látogatóit 42 önálló stand fogadja majd, több ezer könyvcím közül lehet válogatni. Az önálló standok mellett a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése is jelen lesz a marosvásárhelyi szemlén, a magyarországi szervezet 12 kiadót, illetve azok könyveit mutatja be. Összesen több mint száz kiadó könyvei közül válogathatnak a könyvbarátok, félezer könyv pedig először kerül a vásárlók elé. „Itt minden a könyvért, a szellem hordozójáért és természetesen a könyvek olvasóiért van. Marosvásárhely érdeklődő közönsége igazolja, hogy érdemes élni és dolgozni a könyvekért, mindazért, amit a tudás és esztétikum jelent” – nyilatkozta Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a vásár főszervezője.
A vásáron több mint félszáz programmal, állandó gyerekfoglalkozásokkal és idén először ifjúsági programokkal várják a látogatókat. A vásár mindhárom napján koncertekrel, színházi előadásokra kerül sor. Szepessy Előd, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke hangsúlyozta: mivel az országos könyvpiac forgalma csökkenő tendenciát mutat, arra törekednek, hogy színesebb, látványosabb programokkal csalogassák a marosvásárhelyieket a könyvek közelébe. „Külön figyelmet érdemel a Kaláka-est, vagy a Teljesség felé című zenés est erdélyi premierje, de színházi előadásokkal és egyéb színes programokkal is készültünk. Lesz élő hangoskönyv, komolyabb szakmai beszélgetések, de több diákoknak szóló vetélkedőt is szervezünk, hisz úgy gondoljuk, elsősorban a fiatal nemzedéket kell ránevelnünk az olvasásra” – fogalmazott Szepessy. Hozzátette, a vásár megnyitója is rendhagyó lesz: az elmúlt évek hagyományától eltérően idén a Színház téren nyitják meg az eseményt.
A könyvvásár szervezői külön ifjúsági programokkal várják a fiatalokat, akik workshopokra jelentkezhetnek, irodalmi teadélutánon vehetnek részt Láng Zsolt társaságában, de lesz vitadélután is Book vs. Facebook címmel. A könyvvásár csütörtökön 10 órakor nyitja meg kapuit és szombatig naponta reggel 10-től este 19 óráig tart nyitva.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!