2009. szeptember 18., 10:362009. szeptember 18., 10:36
A nagyszabású nemzetközi programon, melyet idén 2009. szeptember 17–19. között rendeznek meg immár Kreatív NéptáncHáló/FolkdanceNet elnevezéssel, 11 külföldi partnerrégió néptánc- és hagyományőrző csoportja, valamint számos megyei település, intézmény és néptánceggyüttes vesz részt.
A Hargita megyei küldöttséget a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagjai és a megyei önkormányzat két munkatársa alkotja. Utóbbiak Hargita megyét, valamint a hagyományőrzés Hargita megyei gyakorlatát mutatják be a részt vevő országok képviselőinek, míg a Hargita együttes 5 táncospárja a Táncba fordulva című táncjátékból mutat be részleteket.
A résztvevők segítenek a közös európai tánc összeállításában is, valamint különböző, Szolnok megyei iskolák diákjai számára tartanak tánctanítással egybekötött bemutatót a Hargita megyei népi kultúra elemeiből.
A nemzetközi program 2008-ban, A kultúrák közötti párbeszéd európai Évében indult, fő célkitűzése a testvérmegyék és testvértelepülések hagyományőrző néptánccsoportjai és egyesületei, valamint a működésüket segítő önkormányzatok közötti együttműködés kereteinek megteremtése.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.