Szobrot avattak Aurel Popp festőművésznek Szatmárnémetiben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Tegnap délben leplezték le Szatmárnémetiben a megye híres szülöttje, Aurel Popp festőművész bronz mellszobrát. A szobor Radu Ciobanu, brassói származású, Szatmáron élő művész munkája.

Végh Balázs

2009. november 26., 10:572009. november 26., 10:57

Az alkotó lapunk kérdésére kifejtette, az 50-es éveiben járó Poppot kívánta ábrázolni. „Szerintem Popp munkássága ebben az életkorában teljesedett ki. Több korabeli fotót is megvizsgáltam, és úgy gondoltam, ez az arckifejezés az, amely a legjobban képviselheti a méltóságteljes művészt. Ez a kifejező tekintet látható egyébként az egyik legismertebb festményén, a teljes alakos Önarcképen is” – fejtette ki Ciobanu.

A szobor a márványtalapzattal együtt 20 ezer lejbe került, és a Szatmár megyei önkormányzat finanszírozta, a bronzot pedig magánszemélyek adományozták. A városi polgármesteri hivatal hozzájárult a művész munkásságát bemutató katalógus megjelentetéséhez. A kiállított Popp-büszt a róla elnevezett utca és az egykori szatmári műterméből kialakított emlékház közelében kapott helyet.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere a szoboravatáson kiemelte, Aurel Popp olyan egyéniség, akit a szatmári magyarok és románok egyaránt magukénak éreznek. A művész nagykárolyi iskolai évei alatt ismerkedett meg Ady Endrével, akivel baráti viszonyt alakított ki. Az első alkotói években képeit Papp Aurél aláírással szignálta.

„Ez a szobor minden szatmári polgár büszkesége, olyan értéket és szellemiséget képvisel, amelyet magunkénak érezhetünk. Felállításával régi adósságot rótt le a város és a megye” – véli az elöljáró. Az idei évet egyébként a művész születésének 130. évfordulója alkalmából Aurel Popp emlékévnek nyilvánította a Szatmár Megyei Múzeum, ezért november 19-én a Művészeti Múzeumban kiállítással és előadás-sorozatokkal tisztelegtek a művész emléke és munkássága előtt. A szoboravatás zárómomentumaként a városi és megyei intézmények képviselői, valamint a művész tisztelői helyezték el koszorúikat az emlékmű talapzatán.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten