Színpadok a képernyőn: megemlékeznek az erdélyi teátrumok a március 27-i színházi világnapról

Színpadok a képernyőn: megemlékeznek az erdélyi teátrumok a március 27-i színházi világnapról

Kolozsvári előadás is nézhető lesz online: Giacomo Puccini operáját, a Gianni Schicchit Silviu Purcărete rendezte 2007-ben

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház Biró István

Az erdélyi teátrumok is megemlékeznek a március 27-i színházi világnapról: Facebook-oldalukon, honlapjukon vagy YouTube-csatornájukon archív felvételeket közvetítenek korábbi színházi produkciókról.

Kiss Judit

2020. március 27., 10:582020. március 27., 10:58

A Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962-től kezdődően március 27-én tartják a színházi világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Szigligeti Liliomfija

A járványügyi intézkedések miatt a színházak zárva tartanak, az erdélyi teátrumok zöme az interneten közvetíti felvételről korábbi előadásait. A világnap apropóján több teátrum is ünnepi közvetítést sugároz.

A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei a teátrum YouTube-csatornáján elérhető előadásokat ajánlják a közönség figyelmébe: így számos vásárhelyi produkciót megtekinthetnek az érdeklődők.

A nagyváradi Szigligeti Színház kizárólag az online térben ünnepli a jeles napot: a színház Facebook- és Instagram-oldalán, valamint honlapján a Szigligeti Társulat művészei által tolmácsolt üzeneteket, illetve egy újabb előadás-felvételt láthatnak az érdeklődők.

A #maradjotthonnézzélszínházat kampány keretében pénteken Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát vetíti online videótárában a nagyváradi teátrum:

ezzel a darabbal előadással nyílt meg az önálló nagyváradi magyar színház első évada. Az előadást Keresztes Attila rendezte.

A nagyváradi születésű Szigligeti Ede 1849-ben mindössze két délután alatt írta meg a Liliomfit, keletkezési körülményei okán többen „ostromállapotbeli elmeszüleménynek” nevezik. A vígjáték cselekménye a műfajhoz illően bonyodalmas: Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint „éhenkórász teátrista” meghódítja Mariska szívét.

Operákat is közvetítenek

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is a virtuális térben juttatja el világnapi üzenetét nézőihez. Pénteken este 19 órától a teátrum Facebook-oldalán lesz követhető, hogy az intézmény igazgatója, Balázs Attila felolvassa a Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró által írt színházi világnapi üzenetet, mely a hagyományokhoz ragaszkodva ezen a napon játszott előadások előtt hangzik el. Majd a Baczó Tünde által rendezett, koreografált és előadott, nagy közönségsikernek örvendő 7/7 című előadás levetítésével emlékeznek meg a jeles napról. Az előadást Cári Tibor által komponált zene kíséri, a látványvilág Albert Alpár érdeme.

A kolozsvári magyar színház és opera is csatlakozik az online közvetítőkhöz.

A Kolozsvári Magyar Opera csütörtök este, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig péntek este – a nemzetközi színházi világnapon – kezdi ingyenes online előadás-közvetítéseit, jelentették be Facebook-oldalukon az intézmények. A Kolozsvári Állami Magyar Színház elsőként a nemzetközi színházi világnap keretében teszi elérhetővé két előadását: pénteken este nyolc órától Giacomo Puccini operáját, a 2007-ben bemutatott Gianni Schicchi című előadást Silviu Purcărete rendezésében, szombaton, március 28-án, szintén nyolctól a 2000-ben, Tompa Gábor rendezésében bemutatott Molière-darabot, A mizantrópot.

Az előadások a színház Facebook-oldalán lesznek elérhetőek 24 órán át. A továbbiakban hetente két előadást tesz közzé a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A világnap alkalmából a Bocsárdi László rendezte Hamletet is megtekintheti a közönség az interneten.

A sepsiszentgyörgyi színház igazgatója három helyszínen vitte színre Shakespeare klasszikusát: Bukarestben, Gyulán és Sepsiszentgyörgyön. Utóbbit tekinti az előadás végleges változatának. „Kamara-előadássá sűrűsödött. Kikerültek a videóbejátszások, a nagy effektusok, s maradt egy egyszerű, tömör, Hamlet személyére összpontosító előadás” – fogalmazott a Revizor kritikai portálnak. A címszerepet – miként az elgondolás szerint Fortinbrast – Mátray László alakítja. Az előadás a 2013/14-es évadban elnyerte a Román Színházi Szövetség legjobb rendezésnek járó UNITER-díja mellett a legkiemelkedőbb díszletnek – Bartha József munkája – ítélt elismerést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön
2024. április 09., kedd

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján

Újra költészetnapi verssétát szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a tavalyi rendezvény nagy sikerére való tekintettel – közölte a társulat.

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján
2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok