2009. november 04., 09:442009. november 04., 09:44
Székelyudvarhely közelében több faluban, községben is működik színjátszó csoport, ezek számára nyújt ez az esemény nagyszerű lehetőséget a megmérettetésre, egymás megismerésére, a színjátszás és munkájuk népszerűsítésére.
A találkozó nem verseny, így a hangsúly a közönség és a szakemberek előtti bemutatkozáson, illetve a tapasztalatcserén van. Az előadásokat az elmúlt évekhez hasonlóan az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szakemberei elemzik, értékelik.
„A találkozó elősegítheti az műkedvelő színjátszó körök fejlődését, a fiatal tehetségek felismerését, támogatását, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a színjátszás nagyobb szerepet kapjon a vidék kulturális életében. Reményeink szerint a fesztivál sok látogatót vonz a szombatfalvi népházba, és a részt vevő előadók is értékes, a jövőben hasznosítható tapasztalatokkal távoznak majd” – bizakodnak a szervezők.
Az amatőr színjátszó fesztiválnak a szombatfalvi népház ad otthont. A délután három órától kezdődő találkozón hat csapat előadását tekinthetik meg az érdeklődők, az agyagfalvi Berzenczeiskedők színjátszó csoport A két rab testvér című előadással, a szentegyházi Szent Imre Társulat Misztériumjátékok című produkciójával jelentkezik, a bögözi Wassmadarak színjátszó csoport Tamási Áron Kossuth nevében című művét mutatja be, az erdőszentgyörgyiek A dézsa című vásári komédiával érkeznek, a kökösi Kabala színjátszó csoport Játszmák, tükrök és szerepek című játékát hozza el és a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek színjátszó csoport Kányádi Sándor verseiből válogat Vannak vidékek címmel. Az előadások után közös beszélgetéssel zárul a rendezvény, melyen a Tomcsa Sándor Színház szakemberei mondják el észrevételeiket.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.