Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 11., 10:312009. szeptember 11., 10:31
A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat évadnyitó közgyűlése Kilyén Ilka színművészt választotta a nemrég bejegyzett Székely Színház Egyesület elnökévé. A nem állami támogatások megszerzése a marosvásárhelyi magyar színészek régi célkitűzése, de eddig nem tudtak létrehozni alapítványt erre a célra. Főként a legutóbbi színészbál alkalmával összegyűlt összeg tette lehetővé, hogy 55 alapító taggal idén nyáron bejegyezzék az egyesületet. Az alapító tőkét már fel is használták A tanítónő című előadás költségeire.
„A név kötelez, ez a kötelesség megtisztelő számunkra, hiszen itt valamikor országos és nemzetközi hírű intézmény működött: a Székely Színház” – mondta csütörtökön Kilyén Ilka. Az egyesület tervei között szerepel egy színházi műhely létrehozása, ami a színészek szakmai fejlődését, a fesztiválokon való részvételeket biztosítaná. A más művészeti ágazatokkal, a sajtóval, az önkormányzatokkal való jó kapcsolattartás sem mellékes szempont. „Most divat az árvákat felkarolni. Tehát ha nem egyébért, legalább divatból illene minket is támogatni” – mondta a színésznő. A tervek szerint egyébként az egyesület színházi múzeumot is létesítene.
„Színház a város közepén, színház a szívünk közepén” szlogennel három év után egyébként ismét meghirdette bérleteit a Tompa Miklós Társulat. Szeptember 18-áig a korábbi bérletesek számára elővásárlási jogot biztosítanak, akik a korábban megszokott helyükre válthatnak ismét bérletet, ezt követően szabadon árusítják a bérleteket. Amint arról korábban beszámoltunk, a társulat 8 bemutatót tervez a most induló évadra, ám csak négy nagytermi produkcióra szólnak a bérletek, mondta el az intézmény tegnapi sajtótájékoztatóján Kövesdy István rendező, a társulat vezetője.
A többi bemutató gyermekelőadás vagy kistermi produkció lesz. A bérlet egész áron 60 lejbe, a nyugdíjas- és diákbérlet 24 lejbe, a szakmai bérlet pedig 20 lejbe kerül. „Az elmúlt évek során nagyon sok visszajelzést kaptunk a közönség részéről, miszerint kérik és várják a bérletrendszert – közölte a rendező, majd hozzátette – Eltökélt szándékunk, hogy szembemegyünk a széllel, nem veszünk tudomást a válságról, ezt bizonyítja kínálatunk bősége.” A „bérletszünet” oka az volt, hogy az épület felújítás alatt áll, így a nagytermi előadások színrevitele bizonytalan, kiszámíthatatlan volt.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.