Szilágyi István "bolygója"

Szilágyi István novelláskötetét mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov Irodalmi Kávéház teraszán. A Kossuth-díjas íróval csütörtök délután Fekete Vince költő beszélgetett Szilágyi írásművészetéről, "műhelytitkairól", pályafutásáról.

2013. augusztus 25., 16:352013. augusztus 25., 16:35

A 2009-ben megjelent Bolygó tüzek válogatás Szilágyi István eddigi megjelent novelláiból. Az író ízelítőképpen Sántha Attila költő javaslatára a Foggal és bütyökkel című novelláját olvasta fel a közönségnek.

Az író-olvasó találkozón Fekete Vince játékot kezdeményezett: felolvasott egy szót vagy fogalmat, a Helikon irodalmi folyóirat alapító főszerkesztőjének pedig asszociálnia kellett ahhoz egy másik fogalmat vagy pedig magyarázatot kellett adnia rá. Szilágyi István a pokolra azt felelte, mennyország,  a szerelemre azt, hogy \"ez jó\", a tehetségre, hogy \"Isten átka\",  az igazságra pedig, hogy \"erről érdemes lenne néhány könyvet írni, valahol Isten és a törvényszék között dől el\".

Egy másik játékból az derült ki, hogy Szilágyi István jobban szereti a rádiót a tévénél, szívesebben olvas könyvet, mint internetezik, és ha választania kellene Kolozsvár és Zilah között, akkor a kincses várost részesíti előnyben, ugyanis annak ellenére, hogy Zilahon nevelkedett, mégis előbbihez köti megannyi emlék.

Hogy a közönség jobban megismerhesse a Kő hull apadó kútba és az Agancsbozót íróját, a kérdezz-felelek játék tovább folytatódott. Így az is kiderült, az író szívesebben megy a hegyekbe, mint a tengerpartra, a szalonna és a flekken közül a szalonnát választja, Csontváry munkásságát többre tartja a Munkácsyénál, kedvenc prózaírója Dosztojevszkij és Németh László.

Arra a kérdésre, hogy milyen pályát választott volna, ha nem író lesz, úgy válaszolt: \"nem tudom, mert azt sem tudom, hogy most az vagyok-e\". Kérdésre válaszolva azt is elmondta, úgy szeret írni, hogy mintegy építkezik: újrakonstruálja a helyszínt, embereket. Nem a megtörtént eseményeket írja meg, hanem mindig újakat teremt, történeteket, amelyeket meg kell fejteni. Azt is elárulta, olyan olvasója nem volt, aki magára ismert volna a műveiből, viszont egyszer valaki megszólította az utcán és regénye szereplőjének hogyléte felől érdeklődött. A közönség az író-olvasó találkozón megtudhatta, hogy Szilágyi István most is dolgozik egy művön, befejezésképpen pedig egy másik novellát olvasott fel a közönségnek.

Oroszhegyi Tünde

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban