Szerdán startol Marosvásárhelyen a 17. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

"Egyre több hazai családnak van immár közvetlen kapcsolata Spanyolországgal, hiszen rengetegen dolgoznak ott. Másrészt a spanyol filmesek nagyra tartják a rendezvényünket, mindig színvonalas dokumentumfilmeket küldtek hozzánk. Ugyanakkor keveset tudunk Spanyolországról: ismerjük Almodóvart, de körülbelül ennyi, így jó lenne, ha az itteni közönség alaposabban megismerhetné a spanyol filmművészetet” – indokolta a fesztivál művészeti igazgatója, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem rektora, hogy miért Spanyolország idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díszvendége.

Máthé Éva

2009. november 02., 01:002009. november 02., 01:00

Idén több nagyjátékfilmet vetítenek, mint eddig

Az előválogató zsűri 18 országból érkezett 618 dokumentumfilmből válogatta ki azt az 54-et, amely részt vesz a versenyen – közülük egyeseket immár több nemzetközi díjjal jutalmaztak. A versenyprogramban több spanyol rövidfilm szerepel: Lucas Figueroa Mert vannak dolgok, amelyeket sohasem felejtesz című alkotása, amely eddig több mint 100 nemzetközi díjat nyert,  Chemma García Ibara 18 díjas A Nebula-5-I robotok támadása című rövidfilmje, illetve Javier Chillin dokumentumfilmje, A Schneider-kór. A nézők ugyanakkor versenyen kívül válogatást láthatnak az ECAM spanyol egyetem diákjainak a munkáiból,  a La Boca del Lobo Fesztiválon szereplő rövidfilmekből, a Madrid en Corto program anyagából, és Best of KIMUAK 1998–2006 címen baszk rövidfilmeket is vetítenek az Alter-Native-fesztiválon. Csütörtökön este a spanyol Jaime Rosales rendező Egyedülálló részletek című játékfilmjét vetítik le a Kultúrpalota nagytermében. A zsűri tagjai: Cristina Corciovescu, José Maria Goenaga Balerdi (Spanyolország), Andrei Gruzsniczki (Románia), Lakatos Róbert (Románia), Lugossy László (Magyarország), Asier Muniz (Spanyolország), Szász János (Magyarország). Egyébként nemcsak a beérkezett kisfilmek számának a szempontjából rekord az idei fesztivál, hanem a nagy játékfilmekéből is, hiszen versenyen kívül míg eddig legtöbb 14 filmet láthatott, most 18-at tekinthet meg  a nagyérdemű. Bár szerdán elkezdődnek a játékfilmvetítések és a koncertek, a versenyprogram csak csütörtökön startol. Három napon keresztül láthatók a dokumentumfilmek, majd vasárnap délelőtt kizárólag a díjnyertes alkotásokat nézhetik meg azok, akik csak ezekre kíváncsiak. \"Az eddigi rendezvényeken naponta mintegy 800–1000 néző fordult meg a Kultúrpalotában, miközben a filmszínházakban egyre kevesebben kíváncsiak a vetítésekre. Idén is legalább ennyi nézőre számítunk, hiszen a fesztiválon való részvétel immár életformává vált\"– mondotta Gáspárik Attila.

A fesztivál is megérzi a gazdasági válságot

A játékfilmek kategóriájában újdonságok is szerepelnek a programban, mint például Goda Krisztina Kaméleonja – ez a mozi képviseli Magyarországot az Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a 2010-es versenyen. Megtekinthető továbbá Gárdos Péter Tréfája, Edelényi János Prima primaverája, Peter Strickland Varga Katalinja, Radu Jude filmje, A legboldogabb lány a világon. Versenyen kívül vetítik a Marian Cosma- ügyről szóló Szíven szúrt ország című filmet, és több hosszabb-rövidebb Huszárik Zoltán-alkotás műszakilag felújított formában kerül a közönség elé. A rövidfilmfesztiválon idén gyerekek számára is szerveznek vetítést. A filmvetítéseket ezúttal is koncertek egészítik ki: fellép Földes László (Hobo), a marosvásárhelyi Zakuszka együttes, valamint hazai gitárművészek klasszikus spanyol szerzeményeket adnak elő.

A fesztivál idején a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem halljában az egykori híres 35-ös Műhely tagjai, a későbbi MAMŰ-sök, a világban szétszóródott marosvásárhelyi képzőművészek alkotásaiból láthat válogatást a közönség. Természetesen a marosvásárhelyi filmfesztivál is megérzi a gazdasági krízis hatását. Sipos Levente fesztiváligazgató elmondta: idén körülbelül 25 százalékkal kevesebb támogatást kaptak, mint tavaly. Mintegy 150 000 lejből gazdálkodnak, ennek körülbelül egyhatodát a hazai művelődésügyi minisztérium biztosítja. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal mindössze 9 ezer lejjel támogatja a rendezvényt. A szervezők a válság ellenére a jegyek árát nem módosították. A napi belépőjegy 10 lejbe, az összes vetítésen való részvételre feljogosító jegy 30 lejbe kerül.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést