Oscar-díjra nevezte Szerbia a Második találkozás (Drugi susret) című dokumentumfilmet, amelynek zenéjét Lajkó Félix szerezte, és egyik főhőse szintén vajdasági magyar.
2013. augusztus 13., 17:562013. augusztus 13., 17:56
A Zeljko Mitrovic által rendezett dokumentumfilm tavaly készült, 2012 októberében vetítették New Yorkban, Washingtonban és Los Angelesben, és az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is – tájékoztatta a produkció menedzsere, Horváth László tegnap az MTI-t. A film két katona igaz történetét mutatja be, akik előbb ellenségként találkoztak, később azonban barátokká váltak.
A székelykevei Dani Zoltán a Jugoszláv Hadsereg légvédelmének tisztje volt 1999-ben, amikor a NATO Jugoszláviát bombázta, a szlovén származású Dale Zelko pedig az amerikai hadsereg pilótája. F-117-es lopakodóját a Dani által vezetett egység lőtte le a Vajdaság felett. A pilóta katapultált, Zelko hét órán át bujkált, amíg társai kimentették. A két férfi évek múltán találkozott egymással, barátsággá növő kapcsolatuk ma is tart. A történetük alapján készített film rendezője, Zeljko Mitrovic Lajkó Félixet kérte fel a kísérőzene elkészítésére.
Az Egyesült Államok leghíresebb filmes megmérettetésén, az Oscar-díjon az országok hivatalos nevezései közül az amerikai filmakadémia képviselői választják ki január végén a jelölteket, kategóriánként általában öt filmet, amelyek végül a legjobbnak járó trófeáért versenyre kelhetnek. A legjobb film jelöltjeinek száma 5 és 10 közt lehet, de csak az a film kaphat jelölést, amelyet a szavazók legalább 5 százaléka első helyen választ. A jelöltek listáját 2014. január 16-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 2-án adják át - immár 86. alkalommal - a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!