Szép Ernő-díjat vehetett át drámaírói életművéért Nádas Péter a magyar dráma napján, hétfőn megrendezett ünnepségen, a Pesti Színházban.
2015. szeptember 21., 20:482015. szeptember 21., 20:48
Ezt követően megtartották Találkozás című darabjának rendhagyó olvasópróbáját, amelyen a szerző maga olvasta fel művét – számolt be az MTI. A díjátadón mondott laudációjában Dömötör András rendező kiemelte, hogy Nádas Péter írásművészete természetes, szövegeiből teljesség árad. „Képes a töredékek ok-okozati összefüggéseinek olyan komplex, újszerű hálóját megteremteni, amivel a megismerhetőség határáig jut el. Egy mélyebb, egyszerre idegen és ismerős szinten ismerünk magunkra” – fogalmazott a rendező.
Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója méltatásában felidézte Nádas Péter Takarítás című drámájának egy 1980-as évekbeli, győri produkcióját, amely rabul ejtette. Nádas Péter az 1979-ben született Találkozás olvasópróbája előtt felidézte, hogy a darabot a Vígszínház dramaturgja, Radnóti Zsuzsa felkérésére írta, eredetileg Sulyok Máriára, aki végül betegség miatt nem játszhatta el. Később Ruttkai Éva választotta ki a darabot – amely egy ideig be volt tiltva –, és több menetben harcolt érte, hogy bemutathassák. Végül úgy tűzhették műsorra, hogy az erkélyen nem ülhetett néző és csak éjjel fél 11-kor kezdődhetett az előadás. A kezdést később fokozatosan egyre előrébb hozhatták.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!