Újraválasztotta Szentmártoni Jánost, a Magyar Írószövetség elnökét a szervezet közgyűlése szombaton Budapesten – tájékoztatta Ughy Szabina szóvivő az MTI-t.
2013. december 08., 17:452013. december 08., 17:45
Közlése szerint Szentmártoni Jánost (képünkön) 40 igen szavazattal, 2 nem és 1 tartózkodás mellett választották meg további 3 évre az írószövetség élére. A tisztújító közgyűlés döntése értelmében az elnökség tagja lett Erős Kinga, Mezey Katalin, a csíkszeredai Fekete Vince, Dobozi Eszter, Csender Levente és Vasy Géza.
Ughy Szabina hozzátette: az elnöki posztra a szervezetet három éve irányító Szentmártoni János költő volt az egyetlen jelölt. Szentmártoni János korábban elmondta, azért indult ismét az elnöki posztért, mert szeretné végigvinni az írószövetség megújításának folyamatát, amelyet olyan alappillérekre épített, mint például a fiatalítás, a nemzetközi kapcsolatok szélesítése, valamint a nyitás.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!