Fotó: Simó Márton
Székelyföldi városokban mutatják be a kolozsvári Sétatér Kulturális Egyesület kiadványait a napokban – az egyesület és a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja által közösen szervezett csoportos kötetbemutató hétfő este Székelyudvarhelyen, kedden Csíkszeredában várta a közönséget, szerdán pedig Sepsiszentgyörgyön találkoznak az írók az olvasókkal a Tein kávéházban.
2013. december 03., 18:542013. december 03., 18:54
Mint az udvarhelyi kötetbemutatón elhangzott, a Sétatér Kulturális Egyesület azért jött létre, hogy enyhítse a könyvterjesztés körüli anomáliákat. Király Zoltán költő, akinek a Sétatér-könyvek sorozatban jelent meg Szívtűzoltóautó című verseskötete, a G. Caféban tartott bemutatkozás alkalmával elmondta, a kiadói műhely független, non-profit entitás. Királyé mellett napvilágot látott László Noémi Föld című verseskötete, illetve a György Attila Bestiarium Siculoruma, amely székely állatfajták humoros leírásainak tárháza.
László Noémi, György Attila és Király Zoltán kötetét Lakatos Mihály, a Balassi Intézet Szentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója mutatta be. Mint elhangzott, a szerzők azt tervezik, hogy az ezer-ezer példányban megjelent köteteiket önerőből értékesítik, a terjesztésből jórészt kihagyják a boltokat és az üzletláncokat. A személyes találkozások, a könyvbemutató körutak sokat segítenek az olvasókkal való kapcsolattartásban és a kiadói műhely népszerűsítésében. Az így keletkezett bevételt további kulturális rendezvényekre és újabb kötetek előkészítésére, jó esetben előállítására fordítják. Az ilyen típusú kezdeményezés nem előzmény nélküli az erdélyi magyar könyvkiadásban.
A múlt század húszas–harmincas éveiben is így jött létre az Erdélyi Szépmíves Céh, amelynek kiadói politikáját maguk az alkotók segítették, ha kellett maguk adtak be különböző összegeket a közös pénztárba, illetve előfizetőket kerestek műveikhez, de az írótársak munkáit is ugyanígy népszerűsítették a maguk közvetlen környezetében. Bízunk benne, hogy a Sétatér-könyvek újabb címekkel, más ismert vagy kevésbé ismert szerzők munkáival hamarosan visszatérnek Székelyudvarhelyre.
Simó Márton
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!