2009. október 20., 10:092009. október 20., 10:09
Egy 1910-ben készült nyomdagépet vásárol meg a Székely Nemzeti Múzeum. A százéves nyomda Kézdivásárhelyen készült, azóta is folyamatosan dolgoznak rajta. „Igazi kincs ez a gép, nem sok hasonló van Erdélyben, működőképes, sok tartozékkal, tizenöt szett ólombetűvel” – magyarázta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Az igazgató elmondta: ezen a gépen nyomtatták 1940-ben, a magyar csapatok bevonulása után a Székely Újságot, majd 1948 után a nyomdát államosították, és így egy brassói állami vállalat kézdivásárhelyi fiókjához került, elevenítette fel az ipartörténeti emlék múltját Vargha Mihály. A nyomdát 1991-ben magánosították, a Sycul Press kézdivásárhelyi cég vásárolta meg és azóta is működteti.
Az épületet azonban, ahol a gép helyet kapott, veszélyesnek ítélték, az egyik falát már le is bontották. A tulajdonos ekkor felajánlotta a gépet a múzeumnak. Vargha Mihály elmondta, egyelőre az a legfontosabb, hogy megmentsék a nyomdát, arra még nincs pontos terv, hogy miként mutatják be a közönségnek. Az sem kizárt, hogy a kisméretű, legtöbb 100×70 centiméteres nagyságú felület nyomtatására alkalmas gépet újra beüzemelik, és bemutatókat tartanak az érdeklődőknek.
Vargha Mihály a Krónikának elmondta, ebben az évben kénytelenek voltak megválni nyolc olyan munkatársuktól, akik nyugdíjba vonulásuk után is náluk tevékenykedtek. Azt a 30 ezer lejt, amiből eddig a bérezésüket biztosították, arra használják fel, hogy gyarapítsák a múzeum gyűjteményét. A nyomdán kívül a múzeum egykori igazgatója, Kónya Ádám helytörténész hatalmas dokumentációs hagyatékát szeretnék felvásárolni. Idén a kommunista korszakban lebontott házakat, kúriákat ábrázoló dokumentumfényképek mintegy hatodát tudják megvásárolni Kónya Ádám özvegyétől.
Ugyanakkor Tarnay Endre András három kisplasztikáját is megveszik. A Zetelakán született Munkácsy-díjas szobrász több mint egy évtizedig élt Sepsiszentgyörgyön, mielőtt kitelepedett Magyarországra. Munkáit az özvegyétől vásárolják meg. A kiadások átcsoportosítását a múzeum fenntartója, a Kovászna Megyei Tanács is jóváhagyta. Vargha Mihály elmondta, egész listája van azokról az értékekről, melyeket a múzeum meg szeretne venni, de csak a rendelkezésükre álló anyagi keret függvényében tudják felállítani a fontossági sorrendet.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.