Fotó: mti
Letakarták Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumban hétfőn, a tulajdonos Pákh Imre ugyanis megtiltotta a kép további nyilvános bemutatását.
2015. szeptember 01., 21:402015. szeptember 01., 21:40
A festmény védetté nyilvánítása folyamatban van, elviteléhez a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának engedélye szükséges, az intézet azonban azt közölte a múzeummal, hogy augusztus 31-ig nem születik döntés az ügyben. A tulajdonos ezért a mű letakarása mellett döntött, amit a múzeum tiszteletben tart.
Munkácsy Mihály egyik főművét fémkeretre feszített, bordó, légáteresztő függönnyel takarták el, amely biztosítja a műalkotás számára a természetes szellőzést. Pákh Imre a napokban közölte az MTI-vel: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) képviselői „hónapok óta semminemű együttműködést nem tanúsítanak” a műalkotás megvásárlásával kapcsolatban, így elszállíttatja a Golgotát a Déri Múzeumból. Ha megváltozik az ügyben az MNB véleménye, továbbra is áll rendelkezésükre – tette hozzá ekkor a műgyűjtő. A jegybank szerint a vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé 6 millió dollárnál magasabb vételár kifizetését, a tulajdonos azonban 9 milliót kér a képért.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!