2009. szeptember 29., 09:232009. szeptember 29., 09:23
Telt házas hangversennyel nyitotta a 2009/2010-es évadot a Székelyudvarhelyen működő Székelyföldi Filharmónia vasárnap este a helyi művelődési házban.
A koncert bevezetéseként Bodurian Aram művészeti igazgató ismertette az évadra tervezett hangversenyeket, valamint a neves meghívottak névsorát. Elmondása szerint nagy öröm számukra, hogy immár a második koncertévadnak vághatnak neki intézményesített körülmények között, ami lehetőséget ad a tervezésre, a nagyobb lélegzetű produkciók életre hívására.
A műsort Bartók Béla Román népi táncok című művének vonószenekari átiratával indította a zenekar. A másodikként elhangzó Bruch hegedűversenyt Nagy Kálmán marosvásárhelyi származású ifjú hegedűművész játszotta. A hangversenyt Beethoven VII. szimfóniája zárta.
A vastaps után a neves meghívott karmester, Ilarion Ionescu-Galaţi szólt a közönséghez. Elismerően nyilatkozott Udvarhely zenei életéről, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában folyó oktatási és kulturális tevékenységről, majd méltatta a zenekart.
Kiemelte, hogy ebben a kevéssé művészet- és kultúraorientált világban mennyire fontosak a hasonló együttesek, és mekkora öröm számára ezt a hatalmas érdeklődést látni, tapasztalni, mind a közönség, mind a zenekar tagjai részéről. Hozzátette, bármikor szívesen jön vissza egy következő közös produkció reményében.
Az új évadban a tavalyi bérletesek java része visszatért, sőt további igénylőkkel egészült ki a lista, több száz főre bővülve.
Ami a filharmónia további programjait illeti, októberben három kamarazenei estre kerül sor (14-én, 19-én és 28-án, kolozsvári, svájci és svédországi előadókkal), a következő szimfonikus hangverseny időpontja pedig november 8. (részletek www.filharmonia.ro honlapon). A bérletek, amelyek az intézmény által szervezett minden koncertre érvényesek, továbbra is megvásárolhatók a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház pénztárában.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.