Sikeres turnét zárt a Bánsági Vándorszínház

Népszerűnek bizonyult a Bánsági Vándorszínház második szórványturnéja, amely augusztus 15-én a Temes megyei Nagybodófalván ért véget. 

Krónika

2015. augusztus 19., 16:142015. augusztus 19., 16:14

A Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján született A helység kalapácsa című produkció utolsó előadása után az idei tapasztalatokat Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, Aszalos Géza színművész, a Vándorszínház szakmai vezetője és Andrásy Noémi, a szervező Bánsági Közösségért Egyesület ügyvezetője értékelte ki a temesvári Magyar Ház Bolyai János termében.

„Úgy érzem, hogy nagyon hasznos dolgot sikerült elindítanunk\" – nyilatkozta Molnár Zsolt. Mint kifejtette, a Bánsági Vándorszínház eléri azt a célt, amiért annak idején megalkották: magyarlakta szórványtelepüléseken olyan magyar kulturális élményt nyújtani az embereknek, amelyben nagyon ritkán lehet részük. „A jövőben is folytatódik a kezdeményezés, és meggyőződésem, hogy a Vándorszínháznak van létjogosultsága a Bánságban, szerves részévé tud majd válni a bánsági magyar közösség életének\" – tette hozzá az RMDSZ parlamenti képviselője.

A Vándorszínház második szórványturnéjának tapasztalatairól Aszalos Géza színművész számolt be. „Azokon a Temes megyei településeken, ahová másodszor mentünk vissza, megduplázódott a nézőszám. Ahol először voltunk – öt Arad megyei településen –, ott legszívesebben el sem engedtek volna bennünket. Konkrétan elhangzott, az ottani nézők 20 éve nem részesültek ilyen kulturális élményben\" – összegezte a színművész, az előadás rendezője.

Mint kifejtette, A helység kalapácsa-előadások sikeréhez a néhány hét alatt kiválóan összerázódott, nemzetközi társulat teljesítménye is hozzájárult. „Ritka jó csapat gyűlt össze: volt egy szlovákiai és két szegedi magyar, egy temesvári német színészünk, valamint marosvásárhelyi és kolozsvári művészek is erősítették az előadást\" – tette hozzá a rendező.

A szórványturné szervezője, Andrásy Noémi arról tájékoztatott, hogy öt hónapig tartó, megfeszített munka gyümölcsét láthatta a Vándorszínház két hétig tartó szórványturnéjának közönsége. „A vándorszínészek több mint 1000 kilométert tettek meg a turné során, amelynek 10 Temes megyei és 5 Arad megyei állomása volt. Az előadásokat közel 1500 néző látta, ami önmagában is bizonyítja a Vándorszínház létjogosultságát\" – nyilatkozta Andrásy Noémi.

A Bánsági Vándorszínház-projektnek, amelyet idén is az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával sikerült megszervezni, jövőre is lesz folytatása: a szervezők máris a turné bővítésén gondolkodnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten