2009. szeptember 21., 09:502009. szeptember 21., 09:50
Szombaton a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a sepsiszentgyörgyi múzeum közös néprajzi kiállítását nyitották meg – a tárlatot és a hozzá kapcsolódó rendezvényt tavaly nyáron nagy sikerrel mutatták be Veszprémben. Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás sepsiszentgyörgyi kurátora a Krónikának elmondta, Balaton-felvidék és a Székelyföld szokáshagyományait hasonlították össze.
A veszprémi múzeum munkatársai az egész évi kulcspontokra, a sepsiszentgyörgyiek öt-hat fontos jelenetre összpontosítva mutatták be a népi szokásokat. Míg a magyarországiak nagyobbrészt már kihalt hagyományokat elevenítettek fel, a sepsiszentgyörgyi néprajzos a ma is élő szokásokat ismerteti meg.
„Az alapgondolatok és elemek hasonlítanak a két tájegységben, de általában más csomópontok köré szerveződnek, például Balaton-felvidéken pünkösdkor ejtették meg az esővarázsolást, a Székelyföldön hasonló célja volt a húsvéti szánozásnak”– mondta Szőcsné Gazda Enikő.
Épített örökségünk védelmében címmel tartottak szakmai tanácskozást Csíkszeredában szeptember 18-án, a Kulturális Örökség Napjai Hargita megyében rendezvény keretében, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) szervezésében. A hangsúlyt a székely települések hagyományos arculatának megőrzésére fektették. Az előadás-sorozatot Bíró Emese, a HMKK kulturális szaktanácsadója moderálta. Ferencz Angéla HMKK-igazgató köszöntője után Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke foglalta össze a megyei önkormányzat finanszírozta műemlékvédelmi programokat. A tanácselnök bemutatójából a jelenlévők megtudhatták, hogy idén 150 ezer lejt irányoztak elő a megyében található műemlékek védelmére, a minden idők legnagyobb székelyföldi ásatására 25 ezer lejt, kiemelt helyen szerepel az egyháztámogatási program, amelyre idén a javasolt összeg 400 ezer lej, a székelykapu-program keretében pedig a tanács 20 ezer lejes tőkével lépett be a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesületbe. Fülöp Otília megyei főépítész előadásában a helyi önkormányzatok műemlékvédelemben betöltött szerepéről értekezett. |
A Székely Nemzeti Múzeum néprajzosa hangsúlyozta, azért időzítették ezt a közös tárlatot a Kulturális Örökség Napjaira, mert ettől az évtől Romániában és Magyarországon is törvény karolja fel a kulturális örökség szellemi ágazatát is, próbálják menteni, védeni a szokásokat, meséket, balladákat.
Ezek gyakran sérülékenyebbek, mint az épített örökség, hiszen egy modern vonulat nyom nélkül eltüntetheti a korábbi szokást, magyarázta a néprajzos. Az Európa-szerte elterjedt mozgalom magyar vonatkozását a szentendrei falumúzeum koordinálja, az ő felkérésükre a sepsiszentgyörgyi múzeum elsősorban a helyi magyar szokásokra fektette a hangsúlyt.
Egyébként a tárlaton bemutatott szokások 90 százaléka friss gyűjtés. A veszprémi múzeum munkatársai a térségben élő magyar, német és szlovák hagyományokat is népszerűsítették.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.