Persze a témaválasztás, az alkotók és a cím alapján nem nehéz kikövetkeztetni, hogy nem feltétlenül célja az akkori miniszterelnök, az ellenzék jelenlegi legfőbb vezető alakja iránti szimpátia felkeltése, azonban ettől még lehet nézhető film. És az is.

A sztori két, az utca egyszerű emberének aligha nevezhető, de sok befolyással nem bíró ember szemén keresztül mutatja be a történteket: a főszereplő Réka (Bánovits Vivianne) egy neves közvélemény-kutató cégnél, illetve tanársegédként dolgozik, barátja, Nándor (Mózes András) pedig a köztévé gyakornoka.

Réka az intézet befolyásos vezetője, Endre egyik kedvenc tanítványa és beosztottja, aki ennek nyomán meghívja őt az akkori politikai elit egyik partijára a miniszterelnök villájába. Ahol aztán az események sűrűjébe kerül, mivel a kormányfő bizalmasai akkor szembesülnek azzal, hogy az ellenzék megszerezte az őszödi beszédet, ezért valamit sürgősen tenni kell annak megakadályozására, hogy felhasználhassa. A beszédet aztán titokzatos úton kiszivárogtatják a sajtónak – Réka és Nándor pedig nekiáll kinyomozni, kik és miért akarják káoszba és polgárháború-közeli állapotba taszítani az országot. A történet klasszikus politikai thriller, a rendező, Keith English és a forgatókönyvíró Bendi Balázs a zsáner számos alapszituációját és kliséjét felvonultatja, amitől az egész amolyan biztonsági játék, de nem a rosszabbik fajtából.

A film egyik legerősebb karaktere Endre, aki azt a befolyásos értelmiségit testesíti meg, aki a szakmaiságot és az erkölcsöt is félretéve mindent megtesz azért, hogy a közvéleményt manipulálva hatalomban tartsa a számára szimpatikus politikai oldalt – amely elitjének persze ő maga is része. A némiképp mefisztói karaktert a marosvásárhelyi színház színművésze, Bokor Barna alakítja kiválóan, de mellette a főszerepet játszó Bánovits Vivianne is említésre érdemes, ahogy a kiégett rendőrtisztet megformázó Zayzon Zsolt is. A többi karakter azonban elnagyolt – beleértve a Dobrev Kláráét is, akit Gubás Gabi próbál megtölteni élettel, de valahogy mégsem jön át, miért ő az, aki a háttérből az összes szálat mozgatja.

Erre a különböző karakterek habitusuk alapján többféle választ is adnak.
Mindent összevetve a számos klisé, a téma tálalása és a néha papírízű párbeszédek ellenére az Elk*rtuk korántsem nevezhető politikai propagandafilmnek. Akkurátusan összerakott, korrekt iparosmunka, amely viszonylag hitelesen tálal egy „akár így is történhetett” sztorit, és amelynek a megnézése után az ember nem feltétlenül érez katarzisélményt, de nem is sajnálja a mozijegyre kiadott pénzt.