Emlékérmét és bélyeget bocsátottak ki Robert Capa világhírű magyar származású fotográfus születésének 100. évfordulója alkalmából Magyarországon.
2013. október 16., 18:422013. október 16., 18:42
Az érmét és a bélyeget szerdán mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeumban. A fotós emléke előtt a Magyar Nemzeti Bank 5000 forint címletű arany emlékérmével, a Magyar Posta pedig alkalmi bélyeggel tiszteleg. A bélyegképeken Robert Capa Szénát gyűjtő nő egy kolhozban (Woman gathering a bundle of hay on a collective farm) című, 1947-ben Ukrajnában készült fotója, míg a borítékrajzon az 1948-ban készült, Budapest című fotó látható az International Center of Photography – Magnum Photos gyűjteményéből. Az emlékérme előlapjának szélén a Magyarország felirat olvasható, a középmezőben a verési szám, a verdejel, egy filmtekercs kockáját ábrázoló motívumban az értékjelzés és a forint felirat olvasható, alul Illyés Antal tervezőművész mesterjegye látható. Az érme hátlapjának jobb felső szélén a Robert Capa felirat, középen a fotóst fényképezés közben, katonai uniformisban és rohamsisakban ábrázoló mellkép látható. A mellképtől balra Szabó György tervezőművész mesterjegye olvasható. A több mint kilencszáz darabból álló Capa-mestersorozatot őrző Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Csorba László a szerdai eseményen hangsúlyozta: Capa olyan képek alkotója, amelyek részei az emberiség vizuális örökségének. Felidézte, hogy az ifjúságát Magyarországon töltő Capa haditudósítóként készített képei révén lett világhírű. A Magyar Nemzeti Múzeumban Robert Capa - A játékos címmel látható tárlat 2014. január 12-ig. Ehhez kapcsolódva kedden bemutatták Kékesi Attila Közel Capához című dokumentumfilmjét is. A világhírű fotográfus október 22-én lenne 100 éves.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!