2009. május 06., 10:392009. május 06., 10:39
A kiállítás továbbra is megtekinthető májusban, sőt hétvégeken is látogatható 10–18 óra között, ugyanis a múzeum májustól áttért a nyári nyitvatartási programra. Újabb tárlatot május 8-án nyitnak a Pro Art Galériában, ez alkalommal Hadik Gyula Munkácsy-díjas magyarországi szobrászművész életműkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.
„Több mint 1600 gyerek vett részt a csíkszeredai múzeumban a Tatárjárás Magyarországon című kiállítás mellé szervezett múzeumpedagógiai foglalkoztatáson” – számolt be Csergő, kifejtve, hogy a nyolc vasárnapon át zajló tevékenységet Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert összegből a gyergyószentmiklósi múzeum mellett működő Csabafiak és Portéka egyesületek szakemberei vezették.
Júniusban Szent Iván-napja körül csatlakoznának a múzeumi fehér éjszakák elnevezésű európai programhoz, ezért megszerveznék a múzeum nyílt napját, és reggeltől estig tartó programajánlattal várják az érdeklődőket. Ugyanakkor a tervek között szerepel augusztus folyamán a Piricske-tetőn lévő egykori vámnál végzendő régészeti kutatás, és ezzel párhuzamosan feltárásokat végeznek a város határában lévő Botváránál is.
„Előbbinek a magyar történelmi vonatkozása, utóbbi a székelység történelmi vonatkozásában jelentős” – hangsúlyozta az igazgató, hozzáfűzve, hogy jelenleg a Tinka-malom felújítása zajlik, amit szeretnének mielőbb működésbe hozni, hogy már nyáron látogathassák a turisták. 2008-ban a Tarisznyás Márton Múzeum sikeres esztendőt zárt, a kiállításmegnyitókat és egyéb múzeumi rendezvényeket leszámítva több mint 5000 jegyet adtak el a múlt évben.
„A legnagyobb sikernek mindenképp Jakab Gyula kőzet- és ásványtani kiállításának megnyitása volt, ami jelenleg is a múzeum egyik állandó kiállítása” – fejtette ki az igazgató, aki szintén a sikerek között könyveli el a Magyar Nemzeti Múzeumtól kiállításra kért Térbe zárt pillanat című sztereofotó-kiállítást is. Mint mondta ennek a kiállításnak a kurátora a Tarisznyás Márton Múzeum volt, és örömmel nyugtázta, hogy Erdély-szinten több mint 12 000 látogatója volt a nem hétköznapi fotókiállításnak.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.