Fotó: Facebook/nemzetiifjusagikorus
Öt koncertből álló fellépéssorozatra készül Kecskeméten a Nemzeti Ifjúsági Kórus, amelynek 48 énekese a Kárpát-medence minden részéből érkezett.
2021. július 19., 11:502021. július 19., 11:50
Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok a repertoár összeállításánál arra törekedtek, hogy a kórus műsora jól példázza a 20-21. századi magyar kórusirodalom gazdagságát. Kodály Zoltán, Szokolay Sándor, Orbán György, Vajda János, Gyöngyösi Levente művei mellett a koncerteken három olyan új darab is felcsendül – Bella Máté, Fekete Gyula és Tóth Péter szerzeményei -, amelyek az együttes felkérésére készültek – olvasható a szervező Filharmónia Magyarország MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Nemzeti Ifjúsági Kórus először július 23-án Tihanyban lép fel, majd 25-én Debrecen, 26-án pedig Békéscsaba következik. Kecskeméten a kórus a Kodály Művészeti Fesztiválon mutatja be új műsorát július 28-án. A turné július 29-én Budapesten, a Pesti Vigadóban zárul. A tihanyi, a debreceni, a békéscsabai és a budapesti koncertek ingyenesen látogathatók, utóbbira regisztráció szükséges.
A kórus 2018-ban, a Kodály-emlékévben Kodály Zoltánné Péczely Sarolta fővédnökségével alakult meg és a Kárpát-medence minden részéből várták a fiatal énekeseket. A kiválasztásnál nem feltétel a zenei végzettség, a kiváló énektudással rendelkező fiatalok között éppúgy vannak zenészek, mint vegyész vagy orvostanhallgató.
A változó összetételű együttes már két sikeres nyári programon van túl. Három éve Keszthely, Bécs, Galánta, Budapest és Kecskemét voltak a turné állomásai, 2019-ben egy kecskeméti és egy budapesti koncert mellett az együttes óriási sikerrel képviselte a magyar kórusművészetet Birminghamben, a Brit Kóruskarnagyok Országos Szövetségének konferenciáján.
A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
szóljon hozzá!