Oscarra pályázik a Morgen is

A romániai filmművészetet a Morgen című nagyjátékfilm képviseli a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versengésben, amelyre hatvanhárom ország nevezte be filmjét – jelentette az Amerikai Filmakadémia pénteken.

Hírösszefoglaló

2011. október 17., 09:552011. október 17., 09:55

A Morgen alkotás Marian Crişannak többek közt a 2010-es locarnói filmfesztiválon négy elismeréssel, a CinEast 2010 elnevezésű Közép-európai Filmfesztiválon nagydíjjal és közönségdíjjal, a wiesbadeni goEast fesztiválon a legjobb rendezés díjával kitüntetett nagyjátékfilmje. A magyar filmművészetet a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versengésben Tarr Béla A torinói ló című alkotása képviseli, amely februári berlini bemutatása óta számos filmfesztiválon sikert aratott.

A nagyszalontai születésű Marian Crişan szerint filmje, amelynek egyik főszereplője Hatházi András kolozsvári színművész (képünkön jobbra), az emberek közötti határok leomlásáról szól. A filmakadémia szakbizottsága január 24-éig szűkíti le a hosszú listát arra az öt filmre, amelyek Oscar-jelölést kapnak. Az idegen nyelvű film kategóriába – az Egyesült Államokon kívül – minden ország egy filmet nevezhet.

A 2011-es nevezések közül esélyesként emlegetik az Agnieszka Holland rendezte W ciemnosci (Sötétségben) című lengyel holokausztdrámát, amely jól szerepelt a Torontói Filmfesztiválon. Németországot először képviseli dokumentumfilm: Wenders három dimenzióban forgatott, Pina Bausch koreográfusról szóló táncfilmje. Az Oscar-díjak átadására 2012. február 26-án kerül sor Hollywoodban.

Román filmek határon innen és túl
Az idei román filmhetet Határon innen és túl címmel rendezte meg a budapesti Román Kulturális Intézet csütörtöktől egy héten át az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A bemutatandó 11 film történeteinek jó része határokról és határhelyzetekről szól a szó valódi és átvitt értelmében, így például a Morgen című alkotás a román–magyar határon, egy kis tanyán játszódik. Ez volt a csütörtöki hivatalos megnyitó filmje, rendezője, Marian Crisan, valamint szereplője, Hatházi András is a filmhét díszvendégei. Brînduşa Armanca, a román intézet igazgatója úgy vélekedett, a román film zavartalanul, útlevél nélkül kel át minden határon, utalva ezzel a kortárs román film sikerére a világban. A többszörösen díjazott filmek mellett, mint amilyen a Morgen, levetítik Nicolae Ceauşescu önéletrajzát, amelyet ezer óra dokumentumfilmből állítottak össze, vagy a Legjobb szándék című alkotást, amely a locarnói filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező és legjobb férfi színésznek járó díjat, valamint a miskolci filmfesztiválon a New Europe díjat. Az idei filmválogatás megpróbál választ adni arra a kérdésre, hogyan tudnak a románok ilyen bátorsággal nézni a közvetlen múltra és a jelenre, és fiatal filmeseik hogyan képesek mindezt meggyőző üzenetté alakítani – jegyezte meg az igazgató.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten