Oscar-film az Alter-Native-on

Huszonhárom ország ötvenhat filmje került be a november 2–6. között Marosvásárhelyen zajló 19. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál tizenegy órás versenyprogramjába – mutat rá a szervezők tegnapi közleménye. Az 1993 óta évente megrendezett eseményen immár hagyománynak számít, hogy játékfilmekből sem lesz hiány.

2011. október 25., 09:312011. október 25., 09:31

Ebben az évben nem kevesebb mint 14 hosszúfilmet nézhet meg az Alter-Native közönsége, köztük több díjnyertes alkotást is. Ezek közé tartozik Susanne Bier Egy jobb világ (In a Better World) című filmje, amellyel a dán rendező elnyerte idén a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. A film két helyszínen játszódik: egy afrikai menekülttáborban és egy dán kisvárosban, ahol két család sorsa kereszteződik, amikor fiaik barátságot kötnek. Találkozásuk kockázatos helyzeteket és nehezen feldolgozható érzelmeket szül. A filmet november 6-án, vasárnap 12 óra 20 perctől vetítik. Egy másik többszörösen díjazott alkotás Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje, amely elnyerte tavaly a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában. Idén pedig a magyar–holland–osztrák–francia koprodukcióban készült nagyjátékfilm elhódította az első ízben megrendezett ploieşti-i Arany Kárpátok Filmfesztivál fődíját. A film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik. A filmet november 3-án, csütörtökön 20 óra 45 perckor vetítik.

Az eseményen a hagyományokhoz híven a román filmipar is képviselteti magát, méghozzá díjnyertes alkotással. Adrian Sitaru Din dragoste cu cele mai bune intenţii (Szívből jövő szeretetből) című nagyjátékfilmje a locarnói filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezőnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetést. A történet szerint Alex egy harmincas évei közepén járó, meglehetősen neurotikus figura. Amikor édesanyja egy szívinfarktus miatt kórházba kerül, az aggódó fiú élete is kitér a szokványos kerékvágásból. A kórházban bohózatba illő események sodrába kerül, furcsa alakokkal és váratlan fejleményekkel kerül szembe. Megpróbálja kezelni a helyzet, de közben újabb és újabb, édesanyját fenyegető veszélyekről képzeleg. A román–magyar koprodukciót november 5-én, szombaton 17 óra 50 perctől nézhetik meg az érdeklődők.

A vetítésekre valamennyi esetben a Kultúrpalotában kerül sor. A fesztiválbelépők ára a szervezők közlése szerint a tavalyhoz képest nem változott, a napijegy 10 lejbe kerül, az öt napra szóló bérlet ára pedig 30 lej. A fesztiválon vetítésre kerülő nagyjátékfilmek jegyzéke és egyéb információk megtalálhatók a www.madisz.ro honlapon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten