Orth István grafikust díjazták a 8. Ars Hungaricán

„A művészetre, a kultúrára szükségünk van azért, hogy élni tudjunk ahelyett, hogy csak vegetálnánk, és azért is, hogy egyre jobban éljünk” – fogalmazott Serfőző Levente, az Ars Hungarica Fesztivál főszervezője a rendezvénysorozat szerda esti ünnepélyes megnyitóján a Nagyszebeni Állami Filharmónia Thália termében.

2013. november 14., 20:152013. november 14., 20:15

 

Az ünnepségen magyar állami kitüntetésben részesítették Orth István grafikusművészt. A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által nyolcadik alaklommal megszervezett fesztivál vasárnapig várja a város mintegy 2500 magyarját, de a román érdeklődőket is az irodalmi, zenei, képzőművészeti eseményekre. Serfőző Levente nyitóbeszédében kiemelte annak a „maroknyi önkéntesnek” a munkáját, akiknek köszönhetően immár nyolcadik éve gazdagabb a város kulturális kínálata egy magyar vonatkozású rendezvénnyel. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége és a Szórvány Alapítvány elnöke szintén a civil szervezet önkénteseit méltatta beszédében, hangsúlyozva, hogy „a civil az a felelős ember, aki akkor vállal feladatot, amikor nincs más aki elvégezze.” Hozzátette: „Szebennek nincsen magyar intézménye, de van egy csapat, amely lehetővé teszi, hogy otthon érezzük magunkat.” A megnyitó ünnepség keretében Orth István grafikusművész Magdó János kolozsvári főkonzultól vette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A főkonzul fölolvasta Áder János magyar köztársasági elnök üzenetét, majd a kitüntetett művész munkásságát Varró Sándor nagyszebeni református lelkipásztor méltatta. A nyolcadik Ars Hungarica megnyitóját a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar koncertje zárta, majd a az Atrium Kávéházban a Smárton Trió és Juhász Gábor dzsesszgitáros lépett fel.

Kovács Szidónia

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon

A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film