Fotó: Gábos Albin
Saját verssoraival búcsúzott a csütörtökön elhunyt Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságírótól, korábbi kultúráért felelős államtitkártól Orbán Viktor miniszterelnök. Tőkés László szerint „óriási veszteség” érte a magyarságot.
2020. november 06., 18:172020. november 06., 18:17
„Minden élet kő egy épületben. Minden élet hang egy tenger által mormolt dalban, sorsokból szőtt óriási szőnyeg, Isten-szőtte óriási dallam” – idézte Facebook-oldalán Szőcs Géza Millenniumi óda című versét Orbán Viktor, hozzátéve: „Isten Veled, Géza!”.
“Minden élet kő egy épületben. Minden élet hang egy tenger által mormolt dalban, sorsokból szőtt óriási szőnyeg, Isten-szőtte óriási dallam.”
Isten Veled, Géza!Közzétette: Orbán Viktor – 2020. november 5., csütörtök
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott péntek reggeli interjújában elmondta: a koronavírus „a kormányt sem kíméli”, a járvány következtében halt meg a főtanácsadójaként dolgozó Szőcs Géza is.
Óriási veszteség az erdélyi magyarság és a teljes magyar nemzet számára Szőcs Géza költő, újságíró és politikus halála, nyilatkozta pénteken Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is az MTI-nek. Elmondta, Szőcs Géza a magyarság egyik legnagyobb formátumú költője, az autonómiapolitika oszlopos tagja volt. Kifejtette:
Fájdalmas, hogy kidőlt az erdélyi harcosok sorából Szőcs Géza, akinek távozása óriási veszteség az erdélyi magyarság és az egész nemzet számára. Úgy vélte, Szőcs Géza akkor alapította az Ellenpontok című szamizdat folyóiratot, amikor már nem volt hova hátrálni az 1980-as évek elején, Nicolae Ceaușescu diktatúrája falhoz állította a romániai magyarságot.
A volt európai parlamenti képviselő és református püspök felidézte azokat az időket, amikor Désen tetten érte őket a Securitate és csoportos leleplezések történtek. Emlékeztetett arra, hogy Szőcs Géza a rendszerváltozás kiemelkedő alakjaként 1989 után szerepet vállalt az alakuló Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ), amely azonban később az „egypártrendszeri eltorzulás” során „kilökte magából”, így hosszú és gyümölcsöző életpályáján más utakon találta meg a kibontakozást, gazdag költői termésével és magyarországi közéleti szereplésével az egész nemzetet tudta szolgálni.
„Meghajtjuk fejünket az ő emléke és életműve előtt, és rendezzük sorainkat, hogy méltók legyünk ahhoz, amit ő képviselt, amiért harcolt és munkálkodott” – mondta Tőkés László. Szőcs Géza életének 68. évében hunyt el csütörtökön Budapesten.
Pályatársai, tisztelői búcsúznak a csütörtökön elhunyt Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságírótól, korábbi kultúráért felelős államtitkártól.
Erdélyi politikusok emlékeztek pénteken Szőcs Géza költőre, újságíróra és politikusra; a Kossuth- és József Attila-díjas alkotó csütörtökön este hunyt el 67 évesen.
Elhunyt életének 68. évében Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró – közölte közösségi oldalán a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
szóljon hozzá!