Olasz díj az Osonó vezetőjének

A házigazda város nagydíjával jutalmazták az olaszországi Viterbóban 18. alkalommal megszervezett F.I.T.A. Nemzetközi Színházi Fesztiválon az olasz Etoile Európai Színházi Központ és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely közös előadását, A bolondok törvényét.

2013. november 26., 19:572013. november 26., 19:57

Az Osonó vezetője, Fazakas Misi (képünkön) által rendezett produkciót a csaknem egyhónapos fesztivál utolsó napján, vasárnap láthatta a fesztiválközönség. Amint arról korábban már beszámoltunk, az olaszországi központ és az Osonó közös projektjének lényege az volt, hogy Daniele Franci olaszországi rendező a szentgyörgyi, míg Fazakas Misi az olasz színészekkel hoz létre egy előadást.

Fazakas Misi az olasz társulat színészeivel egy igaz történetet dolgoz fel. A Bolondok Törvénye című produkció kiindulási pontja a Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye. Basaglia forradalmasította az olasz pszichiátriát úgy, hogy lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházakból hangsúlyozva, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket.

Az általa létrehozott terápiás közösségben a páciensek, nővérek és orvosok felelősséggel viseltettek egymás iránt, konszenzussal hozták döntéseiket. Pár év elteltével az intézet kapuit megnyitották, a bentlakók magukról és egymásról gondoskodtak. Az előadást jövőre Erdélyi turnéra is elhozzák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek