Nyáry Krisztián második kötetét mutatták be Kolozsváron

•  Fotó: Fodor Enikő

Fotó: Fodor Enikő

Hogyan vette el Jókai Mór 74 évesen családja legnagyobb tiltakozása dacára a mindössze 18 esztendős Grósz Bellát, hogyan lőtte át Karinthy Frigyes saját kezét egy párbaj alkalmával, hogyan cáfolta Déry Tibor, hogy valaha Don Juan lett volna – többek között ez derült ki a kolozsvári Bulgakov kávéházban Nyáry Krisztián Így szerettek ők 2 című kötetének bemutatóján.

2013. december 09., 21:262013. december 09., 21:26

A nagysikerű könyv második részének vasárnap esti ismertetésében a szerző – aki a narrátor szerepét vállalta – partnerei ezúttal is Kántor Melinda és Váta Loránd színművészek voltak. A vetítéssel egybekötött, ízelítőnek szánt felolvasáson kiderült: Jókai Mór mindkét házasságkötésével kivívta a családja haragját. Először a nála 12 évvel idősebb Laborfalvi Rózát vette el, amiért még Petőfi is haragudott rá, majd első felesége elhunyta után egy feltörekvő tehetség kereste fel otthonában.

A fiatal és kívánatos Grósz Bella színésznő akart lenni, ehhez pedig a befolyásos író segítségét kérte. Jókai kérésére a lány elszavalta Arany János Tetemre hívás című versét, amellyel a jelek szerint azonnal meggyőzte az írót, hiszen ösztöndíjas helyet intézett neki Rákosi Szidi híres színiiskolájában. Két évig titkolták románcukat, mire az kiderült, a család már oda vetemedett, hogy elmeháborodottnak akarta nyilváníttatni Jókait, aki ezt megtudva titokban mégis elvette a lányt. Amint egy levelében írta, boldog volt vele, egészen addig, amíg meghalt tüdőgyulladásban.

Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes románcai sem bizonyultak kevésbé érdekesnek a közönség számára. Akárcsak az est valamennyi női szereplője az ő szerelmeik is színésznők voltak, csakhogy Harmos Ilona, akit később Kosztolányi vett feleségül először Karinthy Frigyessel került romantikus viszonyba, Judik Etelt pedig Kosztolányi mutatta be Karinthynak, akinek az akkor rossz házasságban élő nő lett nagy szerelme. A Bogának becézett Judik Etel férje, egy volt rendőrfőnök veszélyes ember hírében állt, Karinthy egy ízben párbajozni is kénytelen volt vele a nő miatt, a dolog – és a pisztoly – azonban rosszul sült el: az író saját kezét lőtte át.

Déry Tibor és második felesége, a nála jóval fiatalabb Kunsági Mária története volt talán a legszomorkásabb. A házasságkötés után nem sokkal az írót az 1956-os forradalomban való közreműködése miatt kilenc év börtönre ítélték. A színésznő feleség mindvégig hűségesen várt az íróra, ráadásul Déry idős édesanyjának tolmácsolta a kegyes hazugságokat is, hiszen az író amerikai filmforgatásról hazudott anyjának a leveleiben.

Kunsági Mária minden követ megmozgatott, hogy férjét kiengedjék a börtönből, aki végül 1960-ban, 66 évesen szabadult. Kunsági Mária egyébként alig másfél héttel élte túl Déryt, akit Szerelem című novellája megírására nem saját története ihlette, hiszen az még bebörtönzése előtt keletkezett. Nyáry Krisztián nyitva hagyta a kérdést, hogy vajon mért szövődött annyi szerelem írók és színésznők között. Az új kötet utolsó része egyébként Kölcsey Ferenc és Szemere Pál állítólagos szerelmével foglalkozik, amelyeket több vers és levél támaszt alá, a Nyáry által a köztudatba bedobott gondolat, miszenrint Kölcsey férfit szeretett volna, mégis heves vitákat váltott ki, amelyek még most is zajlanak.

Nyáry Krisztián a Facebook oldalán megjelentetett, írószerelmek történetét barátaival megosztó rövid bejegyzéseitől jutott el a két sikerkönyvig. A kolozsvári bemutatót követően hétfőn kolozsvári kisdiákoknak tartott alternatív irodalomórát a Kolozsvári Magyar Operában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek