Néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön: lassan kiöregednek az adatközlők

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes huszonharmadik alkalommal szervezi meg a hétvégén a népzene- és néptánctalálkozót. Ivácson László, az együttes művészeti vezetője tegnap sajtótájékoztatón elmondta, a két gálaműsor címét a Kriza János gyűjtötte anyagból vették, ilyen módon tisztelegve a néprajzkutató, unitárius püspök születésének 200. évfordulója előtt.

Bíró Blanka

2011. november 09., 08:342011. november 09., 08:34

 

Szombaton a Tamási Áron Színház nagytermében a Kövecsös út mellett... című gálaműsorban fellépnek a meghívott küküllőmenti, mezőségi és gyimesi hagyományőrzők, a házigazda Háromszék és a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes. Vasárnap a Szabó Kati Sportcsarnokban tartják meg a már hagyományos gyermeknapot, amelynek házigazdája a Százlábú néptáncegyüttes és a Százlábacskák, a Ki népei vagytok? című gyerekgálaműsoron fellépnek a házigazdák, a Kiskökényes és a Batyus táncegyüttesek, a nagybaconi Pásztortűz és a gyimesközéploki hagyományőrző gyermektánccsoport. A találkozó során gyűjtenek az adatközlőktől, táncházakra, tánctanításra is sor kerül. Pénteken este a Kökényes néptáncegyüttes mutatja be Ízétől véréig című folklórműsorát, vasárnap délben pedig Korpás Éva és zenekara adja elő A pozsonyi sétatéren című népzenei műsort.

Ivácson László elmondta, igyekezniük kell a folklórgyűjtéssel, hiszen az adatközlők lassan kiöregednek. A többségük állattartó gazda, sokáig kell győzködni őket, hogy bízzák a szomszédra a tehenet, és vegyenek részt a találkozón. Erdélyben a sepsiszentgyörgyi volt a kilencvenes évek elején az első ilyen találkozó, mindegyiken 10-12 pár hagyományőrző tudását rögzítették, így több mint kétszáz adatközlőtől mintegy hatvanórányi zenei és táncanyag gyűlt össze. Erdélyben ez a leggazdagabb ilyen jellegű anyag, eddig egyharmadát sikerült digitalizálni.
 

Pályázat székely ruhákra

Székely Ruházati Alapot hozott létre a Kovászna Megyei Tanács. A projekt célja, hogy támogassák a székely népviselet megmaradását, és segítsék azon együtteseket, amelyek népviseletben lépnek fel. A pályázatokat november 30-áig lehet benyújtani a megyei önkormányzathoz, a tanács a jövő évi költségvetés függvényében dönt a támogatásról. A pályázatot Hargita megyében is kiírták, így a kezdeményezés az egész Székelyföldre kiterjed. A hiteles posztónadrág, csizma, lájbi, szoknya és a többi tartozék költséges, az ünnepségeken gyakran látni, hogy a ruhák viseltesek, magyarázta Tamás Sándor. A kovásznai önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a Székelyföld értékei közé tartozik az öltözet is, ezért tartják fontosnak, hogy a tánccsoportok, hagyományőrző egyesületek és más szervezetek számára megteremtsék a lehetőséget, hogy székely ruhákat vásároljanak.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten