Németh József-kiállítás nyílik Nagybányán

A Munkácsy-díjas, Tornyai-plakettel jutalmazott, 1994-ben elhunyt hódmezővásárhelyi festő, Németh József alkotásaiból rendeznek kiállítást a modern magyar képzőművészet meghatározó városában, Nagybányán.

2010. november 17., 12:372010. november 17., 12:37

„A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjteményében mintegy háromtucat Németh József-festmény található, ezek közül választottunk ki húszat, melyeket bemutatunk az erélyi városban kedden nyíló tárlaton” - mondta Nagy Imre múzeumigazgató az eseményt beharangozó sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a kiállítást a nyáron az Alföldi Galériában a nagybányai művésztelepen készült munkákból rendezett tárlat viszonzásaként rendezi a közgyűjtemény.

Németh József 1961-ben kapta meg a Tornyai-plakettet, 1966-ban Koszta József-díjjal, 1976-ben pedig Munkácsy-díjjal ismerték el alkotóművészeti tevékenységét. 1957-től haláláig élt Hódmezővásárhelyen. Németh József mesterének a legendás Szőnyi Istvánt tartotta. Élete során 33 kiállítást rendeztek műveiből, volt tárlata Zágrábban, Moszkvában és Bécsben is. Dolgozott Indiában, Olaszországban, Bulgáriában és Görögországban.

Tehetségét már korán felismerték, ezt mutatja az anyag rendezése során kiderült tény, hogy két alkotását már az ötvenes évek második felében bemutatták a párizsi festészeti biennálén - közölte a művészettörténész.

A kiállítás látogatói megismerkedhetnek Németh József valamennyi alkotói korszakával. Nagybányára szállítják például korai, Fekvő akt kék drapériával című festményét. A főiskolás évei végén készült, impresszionista jegyeket felvonultató alkotás még erősen mutatja Szőnyi István hatását. Későbbi alkotásain már erősebb kontúrokat használt, forma- és színvilága egyre letisztultabbá vált. Festményein a paraszti életet nem zsánermotívumként, hanem inkább az ember és a természet, az ember és a munka örök viszonyának szimbólumaként jelenik meg. A tárlaton látható majd egyik utolsó, Beteglátogatás című műve is, melyet a nyolcvanas évek végén már súlyos betegen készített.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten