Műsorterv felújítás alatt

Nem tartja valószínűnek a nagyváradi színház Szigligeti Társulatának vezetője, hogy még ebben az évadban használhatóvá válik a több éve felújítás alatt álló teátrum épülete. Dimény Levente elmondja, emiatt a szezon második fél éve meglehetősen bizonytalanná válik: elsősorban az nem biztos, hogy hol játsszák majd a darabokat, emiatt pedig az sem, hogy mit – nem mindegy ugyanis, hogy egyes előadások milyen környezetben jelennek meg.

Nagy Orsolya

2010. november 12., 10:122010. november 12., 10:12

A legutóbb bemutatott színművet, Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabját például kénytelenek voltak két hét alatt tizennégyszer eljátszani a szép számú érdeklődőnek, november hetedikétől ugyanis a színpad felújítása is elkezdődött, ez a mű pedig kizárólag színházban adható elő.

Mivel néhány néző még így sem fért el az ideiglenes nézőtéren, Dimény Levente azt ígéri, amint valamennyire használhatóvá válik a színpad, újra műsorra tűzik az előadást, jelenleg azonban az Aradon zajló Interetnikai Színházi Fesztiválra készülnek vele. A szemle idén először díjazásos, és a társulatvezető fontosnak tartja, hogy a Hat szereplő… színvonala a többi romániai magyar színház teljesítményével összemérettessék, hiszen, mint mondja, a városban igen pozitív visszhangja volt mind a publikum, mind a szakma részéről.

Próbák kalapácszajban

A még mindig tartó felújítás miatt valószínű, hogy egyes, az évad második felére tervezett előadások akár el is maradhatnak, például a Közelről című színmű. Biztos azonban, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Passió című, bérletrendszerbe beépített vendégjátékára sor kerül egy megfelelő helyszínen, és az is, hogy Tasnádi István Közellenség című színművét tavasszal bemutatják a váradiak. Dimény Levente hangsúlyozta: a társulat valamennyi tagja megérdemli a dicséretet, hiszen az állandóan folyó felújítási munkálatok miatt a legutóbbi premier utolsó, háromhetes próbaszakaszát igen mostoha körülmények között, hidegben és folyamatos zajban vitték végig.

Készülnek szilveszterre

Közben a szilveszteri felkészülést is elkezdte a társulat. A váradiak már megszokhatták, hogy december 31-én este különleges, szórakoztató előadással készül a trupp. Tavaly a maguk összeállította Képzeld, beteg! című zenés-táncos pszichodrámával arattak nagy sikert, és egészen mostanáig időről időre újra előadták. Idén a váradi hagyományokba még inkább beleillő Fekete Péter című operettet tűzik műsorra, de, mint Dimény elmagyarázta, olyan kortárs formában tálalva, hogy az tükrözze a társulat törekvését az újra, a frissre.

A társulatvezető szerint a Fekete Péter története amúgy is aktuális, hiszen pénzről, válságról és persze szerelemről szól, emellett igen fiatal rendezőre bízták az előadást: Kányádi Szilárd másodéves magiszteri hallgató rendező szakon. A szilveszteri előadásra már december másodikától vásárolhatnak jegyet az érdeklődők, az eladott belépők számától függően akár két előadást is tartanak az év utolsó napján – ugyanúgy, mint tavaly.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten