Molnár Vilmos és Visky András könyvét is díjazták Budapesten

Molnár Vilmos kötete Kőrösi Csoma Sándor életének, utazásának fehér foltjait próbálja kitölteni a mese eszközeivel •  Fotó: kötetborító

Molnár Vilmos kötete Kőrösi Csoma Sándor életének, utazásának fehér foltjait próbálja kitölteni a mese eszközeivel

Fotó: kötetborító

Molnár Vilmos csíkszeredai író Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium című kötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját. A tagozat Élőfolyóirat-sorozat estjén az MMA irodaházában a könyves nívódíjakat is átadták hétfőn – idézte az MTI az Akadémia kommunikációs és sajtófőosztályának közleményét.

Krónika

2022. december 07., 13:302022. december 07., 13:30

A 2022-es könyv nívódíjat Jánosi Zoltán Antigoné gyűrűi – Kézjelek Kreón árnyékára című tanulmánykötete, Medvigy Endre Népiség, Erdély, Trianon című tanulmánykötete, Szakonyi Károly A csend napjai című kisregénye, valamint Visky András Kitelepítés című regénye nyerte el.

Az irodalmi tagozat Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, akadémikus, a nemzet művésze javaslatára 2014-ben döntött úgy, hogy az MMA által évente elismerő oklevelekre a tagozatok rendelkezésére bocsájtott összegből megalapítják az év legjobb könyve díjat és a könyves nívódíjakat, amelyekre a jelölteket minden év novembere és a következő év októbere között megjelenő könyvek közül műfajtól függetlenül választanak ki. Az irodalmi tagozatban tevékenykedő akadémiai tagok minden évben javaslatot tesznek a díjazottakra, majd titkos szavazással döntenek arról, hogy az előterjesztettek közül kik a legérdemesebbek.

„Kőrösi Csoma Sándor külföldön minden bizonnyal a legismertebb székely-magyar. Indiától Franciaországig, Svájctól Amerikáig jelentek meg róla méltatások, tanulmányok, monográfiák, regények. Ismereteink a nagy keletkutató és nyelvész életéről, hosszú vándorútjáról a magyar őshaza felkutatásáért igen hézagosak,

Idézet
Csoma saját egóját mindig háttérbe szorította, alárendelte a nagy célnak. Életének, utazásának fehér foltjait próbáltam kitölteni a mese eszközeivel”

– idézte a szerzőt, Molnár Vilmos Márai Sándor- és József Attila-díjas írót a közlemény.

Visky András Kitelepítés című regénye egy osztrák-magyar család története a román gulágon. Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Baragan sztyeppe egyik lágerébe.

Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a soknemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából.

Mint az MTA kiemeli, Jánosi Zoltán Antigoné gyűrűi - Kézjelek Kreón árnyékára című tanulmánykötete a szellemi ellenállásnak a magyar irodalom valamennyi műnemében megnyilvánuló példasorát világirodalmi kitekintésekkel – Federico García Lorca, Szergej Jeszenyin, Csingiz Ajtmatov, Gabriel García Márquez életművét a látóterébe vonva – értelmezi.

A Népiség, Erdély, Trianon Medvigy Endre válogatott tanulmányait tartalmazza. Az írások a népi irodalom és az erdélyi magyar irodalom kiválóságainak pályájáról, életútjáról, munkásságuk figyelemre méltó epizódjairól beszélnek. Szerepel köztük Erdélyi József, Sértő Kálmán, Sinka István, Nyirő József és Döbrentei Kornél is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 08., vasárnap

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról

Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében