2009. november 17., 10:462009. november 17., 10:46
Az U20-as labdarúgó-világbajnokság közvetítéseinek elért közönsége 4,1 millió fő volt. Az MLSZ kitüntetését a TeleSport nevében Maurer Ferenc, a torna közvetítésének szerkesztője vehette át.
A díjátadó ünnepségen az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett válogatott játékosait, a szakmai stáb tagjait is köszöntötték, valamint mindazokat, akik szerepet vállaltak az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar futballsikerének elérésében. Kisteleki István, a szövetség elnöke leszögezte: a csapat nagyszerű szereplése az összefogás, a tisztelet és az alázat eredménye.
Ehhez kellett sok egyéb mellett a környezet támogatása is, hiszen a fiatalok mérkőzéseire az egész ország odafigyelt. Az elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a csapatot, s ezzel hozzájárult a bronzérem megszerzéséhez. Kiemelte a Magyar Televízió sport főszerkesztőségének munkáját, a magas színvonalú közvetítést, valamint a siker elérésében való közreműködést.
Az U20-as labdarúgó-világbajnokság október 16-i bronzmérkőzésébe, a Magyarország–Costa Rica küzdelembe 1,74 millióan néztek bele, a teljes meccset – a korai kezdési időpont (17.45) dacára – 601 ezren nézték végig. Az éppen akkor tévénézők 18,2 százaléka választotta az m1-et a mérkőzés 90 perce alatt. Komoly nézettséget hozott a vb döntője is: több mint 2 millióan kapcsoltak péntek este a magyarokat a döntőből kiejtő Ghána és Brazília maratoni csatájára.
A magyar csapat meccseit élőben közvetítő telesport.hu-n a bronzéremért folyó küzdelembe összesen 30 ezer egyedi látogató nézett bele, egyszerre 10 ezer néző követte figyelemmel a mérkőzést. Teljes kapacitással dolgozott az on-line adás hátterét biztosító három videoszerver, kihasználva a maximális 3 Gbyte sávszélességet.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.