Mitől kell félteni Erdélyben a magyar nyelvet? – Könyvbemutató a Kolozsvári Magyar Napokon

A magyar nyelv Romániában (Erdélyben) című, frissen napvilágot látott könyv bemutatóján a két szerző: Péntek János nyelvészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, valamint Benő Attila, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem nyelvtudományi intézetének vezetője azt a szerteágazó kérdéskört érintette, amelyet a kötetben szereplő írások felvázolnak. A beszélgetést Biró Annamária, a bölcsészkar egyetemi adjunktusa moderálta.

Mint elhangzott, a könyv az utolsó fejezete egy hat részes sorozatnak, amelynek darabjai a magyar nyelv helyzetét kutatják a Kárpát-medencében a huszadik század végén.

Korábban már megjelent a szlovákiai, vajdasági, ausztriai, szlovéniai és horvátországi magyarok nyelvközösségéről szóló kötet. A könyv lektora, Sorbán Angella, a Sapientia EMTE kutatási programvezetője úgy értékelt, fontos kiadvány ez az erdélyi magyar nyelv állapotáról nemcsak nyelvtudományi, hanem társadalomtörténeti, irodalomtörténeti és számos más kontextusban is, hiszen az elmúlt harminc év történéseit veszi számba letisztultan, közérthetően.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a budapesti Gondolat közös kiadásában napvilágot látott kötet monografikus elemzői perspektívából mutatja be az elmúlt évtizedek nyelvhasználattal kapcsolatos kutatásait, az erdélyi románság, szászság, cigányság társadalmi és művelődéstörténeti összefüggéseibe ágyazottan. Sorbán Angella elmondta, nyelvtörténeti, dialektológiai, oktatásügyi, társadalomszerkezeti elemzések, irodalomtörténeti megközelítések is szerepelnek a könyvben, amely átfogóan beszél a nyelvnek a kibertérben nyíló lehetőségeiről is.

„A kiadvány a nyelvközösségek közti hatalmi viszonyokat, a nyelvek közti kölcsönös viszonyokat is vizsgálja, az anyanyelv és a később tanult nyelvek különbségeit. A kötetből kirajzolódó szemlélet az erdélyiek körében megjelenő nyelvcserét – vagyis az anyanyelvnek a többségi nyelvvel való felcserélését – legtöbb esetben kikényszerítettnek tekinti, ugyanakkor a könyv kiemelten foglalkozik a szórvány tematikájával, a kisebbségi közösségek mozgásterével” – fogalmazott a kötet lektora. Hozzátette, a nyelvre, nyelvhasználatra vonatkozó „diagnózist és terápiát”, vagyis a cselekvési lehetőségeket is vázolja a kötet.

Péntek János rámutatott, fontos tudni a trianoni évforduló kapcsán, hogy milyen következményei voltak a békediktátumnak a nyelvközösségekre nézve. „Minden, ami a nyelvvel történik, az a nyelvközösségekben történik, és ez szoros összefüggés. Az erdélyi magyarságnak a magyar nyelvhez való viszonyát az elmúlt harminc év perspektívájából vizsgáltuk. Két nagy terepmunka előzte meg a kötet megírását: egy 1996-os és egy 2009-es szociolingvisztikai kutatás, a kettő eredményeit összekapcsoltuk” – fogalmazott a professzor.

Hozzátette, a sorozat előző kötetei a korábbi kutatások alapján rögzítették a helyzetképeket, a társadalom, a nyelv életében azonban nem a helyzetképek, hanem inkább a folyamatok a fontosak.

„Mi dinamikusan néztük a magyar nyelv jövőjét Erdélyben. Nyilván prognózist mondani mindig kockázatos, de tendenciákat azért lehet látni. Trianon és 1990 is korszakhatár a Kárpát-medencei magyarság életében. Ami nem változott, az a magyar nyelvnek az államnyelvekhez való jogi alárendeltsége, ugyanakkor 1990 után a nyelvközösségek apadása, térvesztése érzékelhető” – fejtette ki Péntek. Mint mondta, a térvesztés annak tulajdonítható, hogy az erdélyi magyarok körében kevés gyerek születik, sokan vándorolnak ki, az asszimiláció mértéke is jelentős.

„Jellemző a felcserélő kétnyelvűség, amiről akkor beszélünk, ha egyik nyelv felváltja a másikat. A nyelvi asszimilációt pedig nehéz befolyásolni: ez nem is nyelvészek feladata. 1990 után a kisebbségi érdekvédelem a nyelvi jogi alárendeltség javítására tett kísérleteket. Ezzel kapcsolatban mi kritikusabbak vagyunk a politikusoknál, akik nyilván saját érdemeiket szokták kiemelni” – fogalmazott Péntek János. A professzor arról is beszélt: kedvező fejleménynek lehet tekinteni, hogy míg Trianon és 1990 közt az egyes régiók nyelvhasználata távolodott egymástól és az anyaországi nyelvhasználattól, addig az elmúlt 30 évben a különböző nyelvváltozatok közeledni látszanak egymáshoz. „Az erdélyi magyar nyelvnek mindig is volt egyfajta »mássága», ami megkülönböztette az anyaországitól. 1920 után hatalmi kényszer határozta meg az állam nyelvével való kontaktust: leépültek a magyar szaknyelvek, sok román szó jelent meg. Ez a folyamat az elmúlt száz évben változó intenzitású volt” – fejtette ki Péntek János.

A professzor a pénteki rendezvényen hangsúlyozta, a nyelvhasználatra vonatkozó „terápia” legfontosabb kérdése az, hogy milyen a nyelvhasználat az oktatásban, az iskolákban, egyetemeken, illetve milyen minőségű a magyar nyelv és irodalom oktatása. „A magyar nyelvközösségek belső kohéziója létfontosságú, közben meg lazulni látszik. És természetesen az is lényeges, hogy milyen a közösségek érdekképviselete, milyen a felelősök felelőssége”– mutatott rá Péntek János.

Benő Attila arról beszélt, hogy bár a politikusok általában egységesen szoktak beszélni az erdélyi magyarság anyanyelv-használatáról, fontos különbséget tenni régiós szempontból, hiszen nem mindegy, hogy Székelyföldön, a szórványban avagy az úgynevezett ármeneti régióban élőkről van-e szó. „A politika általában egységes megoldást akar az erdélyi magyarság anyanyelvhasználati gondjai számára, holott régiók szerint változó, árnyalt a helyzet. Ezt a sokszínűséget is bemutatja a kötet” – mondta Benő Attila. Arra is kitért, általában szeretünk panaszkodni a körülményekre: az államra, az adott helyzetekre, de

az, hogy milyen lesz az erdélyi magyar nyelv jövője, sok tekintetben a beszélőn, a közösség viszonyulásán múlik,

és az sem mindegy, hogy miként beszélünk magáról a nyelvről, a nyelvközösségekről – hiszen ez is meghatározó lehet. A kötet megírását megelőző felmérések eredményeiből az derült ki, hogy az erdélyi magyarok körében a magyar nyelvnek van tekintélye, presztízse: a több ezer megkérdezett legnagyobb hányada úgy tartja, hogy Erdélyben beszélik a legszebben a magyar nyelvet. „Ha egy közösség nagyra becsüli az anyanyelvét, az a megmaradás egyik záloga lehet” – mondta Benő Attila.

A rendezvényen elhangzott, tisztázni kell azt is, mit jelent a „kétnyelvűség” kifejezés. Benő Attila azt mondta, a kötetben a kétnyelvűséget tágabban értelmezik: nem abban a gyakran használt értelemben, hogy valaki vegyes házasságba születik, és anyanyelveként használja a két nyelvet, hanem úgy, hogy valaki az anyanyelvén kívül egy másik nyelven is ért, beszél, legalább társalgási szinten. „Ebben az értelemben az erdélyi magyarok kétnyelvűek, hiszen legnagyobb hányaduk valamilyen szinten ismeri, használja a románt” – mondta Benő Attila.

Péntek János rámutatott, létezik az úgynevezett instabil felcserélő kétnyelvűség, amikor nem az anyanyelv, hanem a másik nyelv válik dominánssá, ennek a jelenségnek rengeteg változata, fokozata van. „Az erdélyi magyarság számára az ideális a magas szintű, anyanyelv-domináns kétnyelvűség lenne. Az anyaországon kívüli régiókban az anyanyelvnek nagy szerepe van az identitás meghatározásában. Ugyanakkor azt is látni kell, mennyire különbözik Erdélyben a magyar nyelv „külső” és „belső” értékelése. A magyarok nagyra értékelik anyanyelvüket, de a románság részéről sok esetben nagyon becsmérlő kijelentések hangzanak el róla” – fogalmazott Péntek János.

Mitől kell félteni Erdélyben a magyar nyelvet? – tette fel a kérdést Péntek János. Mint kifejtette, nem a „blokk” vagy a „buletin” szó használatától (egyébként meg semmivel sem jobb a „blokknál” a Magyarországon használt „panel” kifejezés). „Nem az egyes szavak használatától kell félteni a nyelvet, hanem arra kell hangsúlyt fektetni, hogy megfelelő anyanyelvi műveltsége legyen az erdélyi magyarságnak” – mutatott rá a professzor. Arra is kitért, az oktatás nyelvjárásellenes volt, és egységesítő tendenciát mutatott, ami nagy hiba. „Az erdélyi magyar nyelv nyilván más Kalotaszegen, a Székelyföldön, Kolozsváron, illetve más helyeken. A változatok gazdagságát, színességét kell értékelni. Ahogy Kazinczy is mondta, a sokféleségben van a nyelv egysége. És annak nincsen értelme, hogy egy színtelen nyelvet kövessünk” – mutatott rá Péntek János.