Mesés kiállítás Sepsiszentgyörgyön

Selma Lagerlöf svéd írónőről szóló emlékkiállítás nyílik kedden este a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A történetek, amelyek körberepülték a világot című tárlat a történelem első női irodalmi Nobel-díjasának állít emléket. Selma Lagerlöf éppen száz évvel ezelőtt vette át a kitüntetést.

Bíró Blanka

2009. december 15., 09:142009. december 15., 09:14

A kiállításon az érdeklődők megismerkedhetnek az írónő legismertebb történetével, a Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át című mesével. A tárlat a három testvérmegye, Kovászna, a magyarországi Heves és a svédországi Värmland megye, közel ötéves együttműködésének egyik eredménye.

A három térség mindegyike büszkélkedik egy-egy nagy meseíróval, így a kisbaconi Benedek Elek, az egri Gárdonyi Géza és a svéd Selma Langerlöf emlékét a megyék együtt kívánták ápolni, így a svéd emlékkiállítás egy rövid hónapra eljutott Sepsiszentgyörgyre.

A svéd kormány 1906-ban pályázatot hirdetett egy olyan olvasókönyvre, amelyből a gyerekek megismerhették hazájukat. Erre született Nils Holgersson története, melyben a kisfiú törpévé varázsolva a vadludakkal együtt beutazza az országot. A kiállításon ezzel a történettel ismerkedhetnek meg a látogatók, a tárlathoz gazdag múzeumpedagógiai programsorozat tartozik.

A kisgyerekek libahintán repülhetnek, akárcsak Nils Márton gúnár hátán, képeslapot is nyomtathatnak, ujjbábokat vagy hűtőmágneseket készíthetnek ajándékba. Az olvasósarokban feleleveníthetik a mesét, majd Svédországról szóló kvízjátékban vehetnek részt, sőt az állatokat ábrázoló kétnyelvű kártyák segítségével svédül is megtanulhatnak néhány szót. A kiállítás a látogatás többszöri megismétlésére próbálja buzdítani a tárlatlátogatókat, gyerekeket és szülőket.

A ma 19 órakor kezdődő tárlatnyitón fellép a Tamási Áron Színház Bábtagozata és a Váradi József Általános Iskola Kikelet nevű színjátszó csoportja. A Székely Nemzeti Múzeum erre az alkalomra rajzpályázatot is hirdetett: „Elvarázsoltak egy fiút, akkorka lett, mint egy mókuskölyök.

Úgy hírlik, elrepült egy fehér gúnárral messze Lappországba” – állt a pályázati felhívásban. A beérkezett munkák a kiállítás egész ideje alatt, vagyis január 7-éig lesznek láthatók a Székely Nemzeti Múzeumban, a győztes pályamű, Kónya Réka 12.-es diák rajza lett, mely a tárlat plakátján is szerepel.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten