2010. január 19., 10:012010. január 19., 10:01
A kulturális magazin riporterei továbbra is mindenhol ott lesznek, ahol valami maradandó születik, exkluzív interjúkban, feltáró riportokban, szubjektív programajánlókban mutatják be a hét történéseit.
A műsor adásonként változó központi témáját azonban a stúdióban, minden héten más televíziós kollégával és meghívott vendégekkel dolgozza fel Winkler Nóra, a Kultúrház műsorvezetője.
Hétről hétre történnek olyan események, jelennek meg olyan művek, vagy nyílnak olyan kiállítások, amelyeknek nem elég „csak” a kulturális vetületét bemutatni, érdemes több szempontból megvizsgálni. Az árpádsávos zászlók kiállítása, vagy a svájci minaretépítési tilalom esetében például elvárható a többféle megközelítés – hogy a korábbi témákból szemelgessünk. Talán nem merészség azzal számolni, hogy a régió kulturális eseményeinek nagy többsége ilyen. Két műsorvezető, két megközelítés, két eltérő szemlélet – ebben változik tehát a vasárnap esténként 50 percben jelentkező kulturális magazin.
A magyar televíziózás első számú kulturális magazinja sokat módosult az első, 2004 őszi „kockás plédes” adások óta, egyvalami azonban változatlan: az alkotók a kezdetektől arra törekednek, hogy fogyasztható módon, élményként mutassák be kulturális életünk legjavát. A Kultúrház „brand” lényege a folyamatos megújulás: indulása óta rendszeresen frissül a magazin, hogy a régi maradjon. A HD-minőségben készülő Kultúrház az elmúlt öt évben az MTV kedvelt műsorává vált.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.