Ősszel Szigligeti Tanoda (SZITA) néven két éves képzést indít a nagyváradi teátrum. A társulat már próbál az első bemutatóra.
2013. augusztus 22., 18:312013. augusztus 22., 18:31
„A színház feladata az is, hogy tartalommal töltse fel az emberek mindennapjait. Olyan előadásokat kínálunk, amelyek belülről is megmozgatnak” – mondta el lapunknak Szabó K. István, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője a 2013/2014-es évad terveit ismertető sajtótájékoztatót követően. Az új műsorfüzetet Megterítettünk! címmel már kinyomtatták, és a társulat elkezdte próbálni az októberi szezonnyitó darabot, a Harsányi Zsolt rendezésében műsorra tűzött Turgenyev-komédiát, a Papírsárkány (Egy hónap falun) című művet, de saját új előadásaik és a tavalyi szezonból átvitt darabok mellett vendégelőadásokat is terveznek.
Bérletes előadással lép a váradi színpadra a Szatmárnemeti Északi Színház Harag György Társulata, valamint a Debreceni Csokonai Színház művészei. A művészeti vezető különben Beckett Godot-ra várva című művét rendezi és több külföldi fellépésre is készül, fontosnak tartja ugyanis, hogy minél több helyen jelen legyenek és megismerjék őket. A teátrum jubileumi év előtt áll, a névadó, Szigligeti Ede születésének kétszázadik évfordulója alkalmából kiállítást, a reformkort bemutató beszélgetéseket, továbbá Szigligeti címmel előadást is terveznek, amely referál az író életéről és munkásságáról, Selmeczi György rendezésében, Béres Attila dramaturgiája alapján viszik színpadra.
Bábfesztivál profikkal
A Szigligeti Színház Liliput Társulatának idei egyik legjelentősebb programja a most szeptember 11-én kezdődő FUX Feszt, amelyet hagyományteremtő szándékkal hoztak létre, és a társulatvezető Szőke Kavinszki András szerint ez egész Erdély számára óriási eredmény. Ez kizárólag hivatásos bábszínházak fesztiválja lesz, amelyen a tervek szerint összesen tizenegy romániai és magyarországi társulat verseng majd. Ebből az alkalomból a váradiak bemutatják a Szigligeti Edécske című bábjátékot, amelyet Urbán Gyula írt és rendez. Kavinszki jelezte: szoros kapcsolatot ápolnak a FUX Feszten is részt vevő debreceni bábszínházzal, amellyel az idén koprodukciót is terveznek, továbbá bemutatják a Madách Imre Az ember tragédiája alapján készülő Genézis című nonverbális előadást, amelyet a nagy nevű Cristian Pepino rendez.
Turnéznak a táncosok
Dimény Levente, a színház táncegyüttesének vezetője elmondta: számos turnéra készülnek az új évadban, amellett, hogy a csapat története során most először a budapesti Nemzeti Táncszínházban is fellép majd, de számos olyan romániai városba is ellátogatnak, ahol ritkán lép fel profi társulat. A Tánckörkép Erdélyből című folklórelőadásuk mellett két egyfelvonásos táncelőadással is készülnek: a Villa a gyimesi hiedelmvilágra épül, míg a Vigyázó Látomást egy „kalotaszegi esszéként” lehet jellemezni Dimény szerint.
Czvikker Katalin, a színház főigazgatója elégedetten nyugtázta tegnap, hogy az elmúlt évad minden szempontból túlszárnyalta az egy évvel azelőttit: mind a nézőszám, mind pedig az előadások száma tekintetében több mint ötven százalékos növekedést értek el, és bízik abban, hogy ezt az idei évadban tovább tudják fokozni. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet kérik majd fel arra, hogy készítsen egy szociológiai tanulmányt, amely feltérképezi a színház jelenlegi helyzetét és támpontot ad egy még hatékonyabb kommunikáció kidolgozására. Ezen törekvéseikkel párhuzamosan, Czvikker szerint már „gazdaságosabban gondolkoznak”, saját bevételeiket is igyekszenek átmenteni a következő kalendáriumi évre, hogy amíg a megyei tanács által biztosított költségvetést megszavazzák, legyen miből rendezni a kifizetéseket. Az igazgató lapunk érdeklődésére elmondta: az önkormányzat a következő évadra is biztosít számukra legalább annyi pénzt, mint korábban, a pontos összegről azonban majd csak év végén tud nyilatkozni.
Miközben az idén is folytatják már megkezdett programjaikat, azaz az iskolaprogramot – melynek révén a diákok az idén Szigligeti egy reprezentatív darabját, a Liliomfit „remixelik” meg – valamint az önszerveződéssel létrejött önkéntes-programot, ősszel Szigligeti Tanoda (SZITA) néven két éves képzést indítanak. A Szigligeti Tanoda két alapítója Hajdú Géza és idősebb Kovács Levente, míg annak szakmai irányítását a Szigligeti Színház három társulatának vezetői és művészei vállalták.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!