2009. november 06., 09:022009. november 06., 09:02
„Egy kicsit zavarba ejtő ez a díj, hiszen az ember nem azért dolgozik, hogy díjat kapjon, de természetesen jól esik, ha elismerik a munkámat. Ugyanakkor ez már a korommal jár, hogy díjakat kapok. De az később derül csak ki, hogy ezeket megérdemeltem-e” – nyilatkozta lapunknak a 80 esztendős költő.
Arra a kérdésre, hogy ír-e vereseket mostanában, a költő azt válaszolta: „Már nem nagyon írok. Ez úgy van, hogy mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak, ahogy nálunk mondják. Igaz, hogy egy nagy költőelőd azt állította, hogy nem lehet tisztességes költő, aki a versírást abbahagyja. De szerintem az sem utolsó dolog, ha valaki idejében abba tudja hagyni.” Kányádi elmondta, optimista a könyvek jövőjét illetően. Úgy véli: az internet nem okozza a nyomtatott könyv halálát.
Ugyancsak a megnyitó keretében adta át Káli Király István a három legszebb könyvnek járó díjat. Ebben az évben először egy gyerekkönyvet is jutalmaztak, emellett egy szépirodalmi kötetet és egy képzőművészeti albumot is kitüntettek. A zsűri tagjai: Szilágyi István író, Bálint Lajos műszaki szerkesztő, Damokos Csaba képzőművész egymástól függetlenül válogattak. A szépirodalom kategóriában az első díjat a csíkszeredai Bookart Kiadó nyerte, Richard Wagner Ingóságok című könyvéért.
A könyvet a csíki Alutus Nyomdában készítették. A gyerekirodalom kategóriában a Mentor Kiadó kötete nyert, Wass Albert A törpék és az óriás című meséjének kiadásával, melyet a debreceni Kinizsi Nyomdában nyomtak. A legszebb művészeti album kategóriában a csíkszeredai Pallas–Akadémia kapta meg a díjat, Banner Zoltán Gál Andrásról szóló monográfiája nyert, a könyv a csíki Gutenberg Nyomdában készült.
A Wass Albert meséskötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes lapunknak elmondta: „Ezt a mesét márciusban találtuk Floridában Káli Király Istvánnal a Wass Albert-kéziratok között, angol nyelven íródott. Nem kisgyerekeknek, hanem kamaszoknak való, hosszabb mese. A kötethez Căbuz Annamária készítette a gyönyörű, korhoz illő illusztrációkat. Jövő februárra tervezzük egy húsvéti Wass Albert-meséskötet kiadását.”
A Gutenberg Nyomda igazgatója, Tőzsér László a Gál András-album kapcsán elmondta: „Ez az új Életjel című sorozatunk első kötete. Nagyon örvendünk a díjnak. Eddig is voltak albumaink, de ennél a kötetnél sikerült a kiadónak többet áldoznia a kivitelezésre. Úgymond minden extrával fel tudtuk ruházni ezt a könyvet. A Gutenberg Nyomda tavaly indult be, a legmodernebb technológiával, ez sokat számít a minőség szempontjából, hiszen a reprodukciók színvilágának a tökéletes visszaadása igen nehéz feladat.”
A sorozat következő kötete Márton Árpád festőművészről fog szólni. Az Ingóságok című Richard Wagner-kötet kapcsán a Bookart Kiadó vezetője, Hajdú Áron lapunknak elmondta: Herta Müller-regényt szerettek volna megjelentetni, de azok kiadási jogát öt évre megvásárolta a Magvető Kiadó. Így esett a választásuk a másik hazai, német ajkú íróra. A regény fordítója a budapesti Kurd Imre. Hajdú Áron üdvözli azt a tényt, hogy idénre a Romániai Magyar Könyves Céh szabályozta azt a pontrendszert, ami alapján odaítélik a legszebb könyveknek járó díjakat. Szerinte az ő kötetüket megillető díj azt ismeri el, hogy a 2004-ben létesült Bookart csakis színvonalas munkákat ad ki.
A valódi munkát csak 2007-ben kezdték, és olyan személyiségek alkotják a szerkesztőbizottságot, mint Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író és Hajdú Farkas Zoltán író-rendező. Hajdú Áron örömére szolgál, hogy Magyarországon igen szép sikert értek el kiadványaik. A vasárnap záruló rendezvényen egyébként az anyaországi kiadók is szép számban képviseltetik magukat, külön standot kért a Helikon Kiadó, a többi cég kínálatát a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők közös pultja kínálja. Romániából mintegy 36 kiadó és könyvesbolt kínálja portékáját a vásáron. Káli Király István elmondta, a tavalyi rendezvény nyereséges volt, ez lehet az oka a kiadók nagy érdeklődésének. A könyves céh elnöke idén is a vásár sikerére számít.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.