Megalakul a Romániai Magyar Színházi Szövetség

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a színházigazgatók egy közös közleményt fogalmaztak meg, amelyben vázolták, hogy egy olyan erdélyi magyar szakmai színházi szövetséget akarnak alapítani, amely felvállalja a régió színházművészete sajátos érdekeinek képviseletét országos, Kárpát-medencei és egyetemes magyar viszonylatban.

Jánossy Alíz

2011. október 11., 07:502011. október 11., 07:50



Marosvásárhelyi előadás, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által közösen színre vitt Bányavirág című előadás kapta a legtöbb díjat a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium vasárnap esti gáláján, Gyergyószentmiklóson. A Székely Csaba drámájából készült produkció lett a legjobb előadás, Bányai Kelemen Barna a legjobb férfialakítás díját vehette át, de a közönségzsűri is ezt a produkciót találta a legjobbnak. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Bányavirág egy tervezett trilógia első darabja, a másik két részt is a Yorick vinné színre.

Nemzetiségek díjai

A zsűri egyik különdíja is Vásárhelyre került, László Csaba, a Tompa Miklós Társulat művésze Dorota Masłowska darabjában, a Két lengyelül beszélő szegény románban nyújtott alakításáért vehette át az elismerést. A legjobb rendezés díját a Csíki Játékszín által bemutatott Tasnádi István-darab, a Finito színreviteléért Victor Ioan Frunză vehette át. A zsűri különdíjában részesült továbbá a sepsiszentgyörgyi M Studio A behajtó című előadása, az Udvarhelyi Táncműhely Peter Handke darabjának, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című műnek a színreviteléért, a házigazda Figura Stúdió Színház a társulat eszköztárának megújításáért, illetve Bianca Imelda Jeremias díszlet- és jelmeztervező a szatmári magyar társulat Carlo Goldoni-adaptációjához, a Chioggiai csetepaté című előadáshoz készült terveiért, valamint az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület a Kvartett című koprodukció látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért. A legjobb női alakítás díját Éder Enikő kapta a Kvartett-beli szerepéért.

A legjobb fiatal színész díját Alexandra Fasolă, a Bukaresti Állami Zsidó Színház tagja vehette át Teibele megformálásáért, az Isaac Bashevis Singer és Eve Friedman Teibele démona című darabjában nyújtott alakításáért. A Bocsárdi Angi Gabriella-díjat Tamás Boglár és Kolozsi Borsos Gábor vehette át, előbbi a Figura Stúdió Színházhoz való hűségéért és az itt nyújtott színészi alakításokért, utóbbi a társulatépítő munkájáért részesült elismerésben. A Vásárhelyi Hírlap díját egy harmadik vásárhelyi produkcióban, az Akadémiai Műhely Vaszilij Szigarjev-előadásában, a Guppiban való szerepléséért Berekméri Katalin vehette át. A román közszolgálati rádió díjában a szatmáriak Chioggiai csetepatéja, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház két művésze, Dimény Áron és Albert Csilla által rendezett és játszott Visky András-darab, a Megöltem az anyámat részesült, utóbbiból várhatóan hangjáték is készül. A közszolgálati rádió különdíját Csuszner Ferencz fiatal drámaíró műve, a Cifra virrasztás kapta, amelyet a Figura művészei olvastak fel. „Az egyik legnagyobb elismerés a Figura Stúdió Színház munkaközösségét illeti, ugyanis felelősségteljes munkával tartották kézben a szervezéssel járó összes feladatot” – jelentette ki a díjátadón Béres László, a Figura igazgatója.

Szövetség a magyar színjátszásért

A kollokvium keretében megszervezett szakmai megbeszélésen – amelyen az erdélyi magyar színházak igazgatói mellett részt vettek magyarországi színházi és fesztiválszövetségek vezetői is – a Romániai Magyar Színházi Szövetség létrehozásáról is született döntés. A színházigazgatók egy közös közleményt fogalmaztak meg, amelyben vázolták, hogy egy olyan erdélyi magyar szakmai színházi szövetséget akarnak alapítani, amely felvállalja a régió színházművészete sajátos érdekeinek képviseletét országos, Kárpát-medencei és egyetemes magyar viszonylatban. A közleményt temesvári, gyergyószentmiklósi, szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi, kézdivásárhelyi, székelyudvarhelyi, aradi, csíkszeredai, nagyváradi társulatok igazgatói írták alá.

„A szövetség erősebb, mint az egyén” – szögezte le Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója, kifejtve, hogy a tömörülés létrejöttével könnyebben tudják majd megoldani problémáikat a színházak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten