2010. október 01., 09:022010. október 01., 09:02
Felhőtlen, könnyed esti szórakozást ígér Keresztes Attila, a darab rendezője a Chioggiai csetepaté című évadnyitó előadás nézőinek. „Péntek este 7 órakor olyan darabot láthat a szatmári városi színház közönsége, amely elgondolkodtató, ugyanakkor szórakoztató formában keresi a választ az élet alapvető kérdéseire” – mutatta be a darabot szerdai sajtótájékoztatóján a rendező.
A 2010–2011-es színi évadban a szatmári társulat 11 bemutatót tervez, és Keresztes Attila művészeti igazgató szerint igyekeznek, hogy minden korosztály megtalálja majd az ízlésének megfelelő előadást. Stier Péter ügyvezető igazgató elmondta, a nagy érdeklődésre való tekintettel a meglévő 7 mellé egy újabb felnőttbérletet hoztak létre, amely már az első héten elkelt. „Az eddigi tapasztalataink szerint 2-3 évente sikerül újabb bérletet hirdetnünk, és jelenleg mintegy 2500-ra tehető a felnőtt nézőink száma” – fogalmazott az intézményvezető, aki szerint előfordulhat, hogy idén egy új gyerekbérletet is meghirdetnek. A szatmárnémeti teátrumba egyébként már a környező magyarországi településeken lakók közül is váltottak bérletet.
A színházvezetők felpanaszolták, hogy a próbák idején több színész megbetegedett, mivel a kormány megszorító rendeletei miatt nem tudják fűteni a termet, és 17 fokban kénytelenek dolgozni. „Nem tudjuk, meddig tartható ez az állapot. Amellett, hogy a művészek méltánytalanul kis fizetést kapnak – van, aki alig keres többet 500 lejnél –, a munkakörülményeik is egyre rosszabbak. Mivel hiszünk a színházban, nem tesszük meg, amit a nagyszebeniek, akik az előadásukat nem fejezték be, mondván, hogy ennyiért fizetik őket, nem játszhatnak többet” – mondta Keresztes.
A rendező elmondta, augusztus végén kezdték el az előadás próbáit. „A darab szövege rendben volt, az idők során ugyanis folyamatosan alakították, hiszen ez egy nagyon sűrűn játszott darab” – részletezte az igazgató. A vígjáték bajkeverői két halászcsalád asszonyai, akik képtelenek hirtelen haragjukat kordában tartani. A csetepatét egymáshoz vágott csípős megjegyzéseik váltják ki, a halászatból éppen hazatérő férfiak pedig már rosszindulatú túlzásokkal tarkított történeteket hallanak. Az előadás dramaturgja Bodó A. Ottó, a díszletet és a jelmezeket pedig Bianca Imelda Jeremias tervezte.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.