2011. október 20., 06:132011. október 20., 06:13
Szinte a teljes társulatot felvonultató bemutatóra készül pénteken este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát közel negyven év után tűzi ismét műsorra az intézmény vezetősége. Az 1972-es premier – melynek sikerkovácsai többek között Hunyadi András rendező, Csorba András, Erdős Irma, Ferenczy István néhai színészek, valamint Mózes Erzsébet volt – mintegy négyszáz előadást ért meg.
Az életben lévő, korosodó egykori szereplők a bemutató napján minden bizonnyal ott lesznek a nézőtéren. Sőt Kárp Györgynek az is megadatott, hogy harminckilenc esztendő után ismét Móricz sikerdarabjában lépjen színpadra. „Emlékszem A néma levente bemutatóján a nézőtéren összesúgtak az idős nénik, mondván, hogy a múltkori jobb volt! Ezzel a több évtizeddel azelőtti előadásra utaltak. Ezt most sem fogjuk megúszni, de ettől eltekintve, nem félünk az összehasonlítgatásoktól” – fejtette ki Gáspárik Attila vezérigazgató, megjegyezvén, hogy attól nem kell tartani, hogy esetleg „naftalinszagú” lenne az előadás.
Parászka Miklós csíkszeredai vendégrendező pedig egyenesen ajándéknak tartotta, hogy ismét Móricz-darabot állíthat színpadra. „Művei megkerülhetetlenek a magyar közélet számára. Már csak az is kulturális tettnek számít, ha egy színház műsorra tűzi” – vélekedett a szerzőről és darabjáról a Csíki Játékszín vezetője, aki Orza Călin koreográfussal, Damokos Csaba díszlettervezővel, Kelemen Kata jelmeztervezővel, Budaházi Attila dramaturggal, Koszorús Kálmán zenekarával és a Bekecs Néptáncegyüttes táncosaival dolgozott a produkción.
Lapunk kérdésére mind az igazgató, mind a rendező megerősítette, hogy a darabbal a vidéki közönséget is meg szeretnék örvendeztetni. „Marosvásárhelyen kívül is van élet, még akkor is, ha a Tompa Miklós Társulat vezetősége a vidéki közönséget eddig elhanyagolta” – mondta Gáspárik, aki szerint az előadás „hordozhatósága” rendezői elvárás volt.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.