Magyar színidirektor Marosvásárhelyen

Leváltja tisztségéből a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenesen kinevezett igazgatóját, Vlad Rădescut Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter. Amint arról korábban már beszámoltunk, Kelemen Hunor szeptember elején vizsgálóbizottságot küldött Vásárhelyre a színház ügyeinek kivizsgálására, miután az intézmény több román színésze is hanyagsággal vádolta Rădescut, aki szerintük a Spiru Haret Egyetem tanáraként Bukarestből telefonon és e-mail-üzenetekben vezeti a vásárhelyi színházat.

Máthé Éva

2010. október 08., 08:482010. október 08., 08:48

Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tegnap reggel írta alá azt a rendeletet, amelynek értelmében az eddigi vezérigazgató, Vlad Rădescu színművész átadja a helyét Csapó Györgynek, aki egy éve irányítja az új Kézdivásárhelyi Városi Színházat. „Lépnem kellett az ügyben, mert a vásárhelyi intézményben tarthatatlan helyzet alakult ki.

Vlad Rădescunak pár hete megmondtam, hogy nem lehet távirányítással vezetni egy színházat, amelyben ráadásul egy román és egy magyar társulat is működik. Hónapokig vártam arra, hogy tervet nyújtson be a vásárhelyi színház talpra állításával kapcsolatban, ez azonban nem történt meg. Csapó György természetesen megválik a kézdivásárhelyi társulattól, hiszen a marosvásárhelyi munka teljes embert igényel” – nyilatkozta lapunknak Kelemen Hunor.

Vlad Rădescu színművész lapunktól értesült a leváltásáról. „A minisztérium adja a pénzt a színház működéséhez, tehát a miniszter úr azt tesz, amit akar. Nincs mit hozzáfűznöm. Jelenleg Medgyesről Balázsfalvára tartok, éppen egy új vásárhelyi bemutatót készítek elő a román tagozat számára. Tehát dolgozom, mást nem mondhatok” – mondta tegnap a Krónikának Rădescu. A vásárhelyi társulatok ügyvezető igazgatója, Kárp György színművész elmondta: nem kapott még hivatalos értesítést Csapó György kinevezéséről, de tudott róla, hogy ő veheti át Rădescu helyét.

„Feltételezem, hogy Csapót is ideiglenesen nevezik ki, mint Rădescut, így a végleges döntésre még várni kell. Tudtommal október 24-én versenyvizsgát szerveznek a kolozsvári román színház igazgatói állására. Úgy vélem, a közeljövőben itt is versenyvizsga várható” – mondta Kárp. A kolozsvári születésű Csapó György Marosvásárhelyen színészetet tanult, majd rövid ideig a szentgyörgyi és kolozsvári magyar társulatoknál dolgozott. Ezt követően Magyarországra költözött, és 1988-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeként dolgozott. Néhány éve visszatért Erdélybe. A tavaly létrejött kézdivásárhelyi színház vezetője lett.

„Ha jól emlékszem, júniusban tárgyaltunk először arról Kelemen Hunorral, hogy amennyiben Rădescu nem változtat a hozzáállásán, nekem kéne átvennem a vásárhelyi színház irányítását. Ez nem könnyű, hiszen Kézdivásárhelyen nemrég alakult meg a színház, ráadásul elkezdtük a második évadot, éppen péntek este lesz a Tamási-darab, a Tündöklő Jeromos bemutatója.

A miniszter úrnak azt mondtam, hogy kérek másfél hónap haladékot, amíg Kézdin rendeződnek a dolgok, meg kell mindent beszélnünk az ottani intézményt működtető alapítvány kuratóriumával. Hétfőn mindenképpen Marosvásárhelyen leszek, az ottani román és magyar társulattal is tárgyalni fogok, és még aznap szeretném tájékoztatni a sajtót a kialakult helyzetről, elképzeléseimről” – nyilatkozta lapunknak Csapó György.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten