Magyar produkció a Koszovóban

Till Attila Csicska című, 2011-ben készült rövidfilmje is szerepel a koszovói nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon, a DokuFesten, amelyet szombattól augusztus 25-ig, vasárnapig tartanak Prizrenben.

MTI

2013. augusztus 15., 18:572013. augusztus 15., 18:57

2013. augusztus 15., 18:582013. augusztus 15., 18:58

 

A Csicskát versenyen kívül, az Európai Filmakadémiával (EFA) közös Short Matters! kategóriában mutatják be, amelyben a legjobb európai rövidfilmeknek, ezen belül főleg a fiatal alkotóknak nyújtanak bemutatkozási lehetőséget. Koszovó legnagyobb nemzetközi filmes seregszemléjét 2002 óta rendezik meg a festői városban, Prizrenben, ahol idén minden eddiginél több, 250 filmet mutatnak be, ebből 106 alkotás indul a versenyben.

Az egyik nyitófilm az orosz Pussy Riot: A Punk Prayer lesz, amely a bebörtönzött emberi jogi aktivistákról szól. Egy másik nyitófilmmel a líbiai háborúban megölt brit fotóriporterről, Tim Hetheringtonról emlékeznek meg. A dokumentum- és rövidfilmeket hét kategóriába sorolták, igy például lesz Balkandox, nemzetközi, nemzetközi rövidfilm, emberi jogok, környezetvédelem kategória. Az öttagú nemzetközi zsűri elnöke Birgitte Staermose dán filmrendező lesz. Szerepel a bírálóbizottságban katalán, német, brit és amerikai filmes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket