A Máté László magángyűjteményéből összeállított kiálltás ötven neves magyar képzőművész, ötven alkotását mutatja be.
2013. október 16., 18:282013. október 16., 18:28
„Azt lehet mondani, hogy ez egy konzervatív válogatás. A tárlat anyaga jórészt nonfiguratív képekből áll, hozzám ez áll közel. Emellett nagyon sokszínűek a grafikák műfajukat tekintve”– jellemezte Máté László debreceni műgyűjtő az evangélikus-lutheránus püspökség kolozsvári Reményik Sándor Galériájában kedd este megnyitott grafikai tárlatot. „Természetesen ez a saját válogatásom, az szerepel benne, ami nekem tetszik, de annyira színes az alkotások keresztmetszete, hogy mindenki találhat olyat közte, ami kedvére való” – nyilatkozta a megnyitót követően a Krónikának Máté László. Kiss László-András művészettörténész elmondta: Máté László húsz év alatt gyűjtötte össze a tárlaton látható műveket, amelyek néhány pasztell kivételével mind grafikai alkotások. Hozzáfűzte, a grafikák nagyon sokféle technikával készültek.
„Van köztük szitanyomat, rézkarc, linómetszet gyakorlatilag az összes hagyományos grafiaki eljárás képviseltetve van, sőt egy számítógépes nyomtatás is található köztük, ez kölcsönzi a kiállítás változatos jellegét, amiért érdemes megtekinteni” – részletezte lapunk kérdésére a művészettörténész. Hozzáfűzte: a tárlat anyagának valamennyi darabja jeles képzőművészek műve, olyan alkotóké akik meghatározó alakjai a magyar képzőművészetnek.
Máté László elmondta: többek közt akvarellek és fametszetek is láthatóak a kiállításon. A műgyűjtő szerint a tárlaton szereplő ötven alkotó között tizenegy Kossth-díjas és hat Munkácsy-díjas művész alkotása is megtekinthető. Magyarországi és erdélyi képzőművészek egyaránt képviseltetik magukat, többek közt Székely Géza, Erdős Tibor, László Ákos, Andor István, Gy. Szabó Béla, Hincz Gyula és Jakabovits Miklós egy-egy alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitót egyébként Fogarsi Alpár színművész előadása színesítette, aki Nagy Lajos Képtelen természetrajz című kötetéből olvasott fel részleteket.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!