Az új bemutatók mellett az előző évadok markáns előadásai is műsoron maradnak
Hat új előadást, számos vendégprodukciót, tánc- és mozgásszínházi fesztivált sorakoztat fel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új évada. Albu István színházigazgató ismertette a tervezett programokat, mint mondta, izgalmas előadásokra, fesztiválokra számíthat a közönség.
2018. szeptember 04., 18:332018. szeptember 04., 18:33
Hat bemutatóval, a dance.movement.theater tánc- és mozgásszínházi fesztivál hetedik kiadásával, számos vendégjátékkal, valamint tíz műsoron maradó előadással várja nézőit a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a 2018/2019-es évadban.
Albu István, az intézmény igazgatója hétfőn közölte,
Úgy fogalmazott, fontosnak tartja, hogy a színház a gyűjtőtér szerepét is betöltse, az itt tevékenykedő művészeket is bevonja az alkotásba.
A gyergyószentmiklósi színházban az évadnyitót csütörtökön este 7 órától a Három nővér című előadás bemutatójával tartják, Csehov klasszikusát Albu István rendezi.
A fesztivál programja belföldi és külföldi előadásokat kínál majd, a kísérőrendezvények között koncertek, workshop, könyvbemutató és közönségtalálkozók szerepelnek. A második bemutatót Botond Nagy jegyzi rendezőként, aki a A Homokszörny és az Anyegin című előadások után ezúttal Tennessee Williams drámáját, A vágy villamosát állítja a Figura színpadára.
Sokéves kihagyás után szilveszteri produkciót is láthat a gyergyói közönség: Martin McDonagh Macskabaj című komédiája Albu István rendezésében kerül műsorra. Az előadás érdekessége, hogy koprodukció a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekarral.
Barabás Árpád „Freddy”rendezi Mike Leigh Abigail bulija című darabját, az előadás a Figura Stúdió Színház, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a csíkszeredai Csíki Játékszín közös produkciója, amelyet januárban mutatnak be. Barabás Árpád a Figura társulatának volt tagja, a Murlin Murlo, a Kés a tyúkban című előadások rendezőjének legújabb munkája a Füst munkacímet kapta, a produkció rendező-koreográfusa Goda Gábor, a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdió vezetője.
Dávid A. Péter rendezőként a tavalyi évadban debütált a Figuránál A kiválasztott című tantermi előadással, színészként több gyergyószentmiklósi előadásban is játszik.
Az új bemutatók mellett az előző évadok markáns előadásai is műsoron maradnak. A közönség továbbra is láthatja a Phaedrát, a Zűrzavaros éccakát, Az élet fáját, a Mártírokat, a Hideget, a Drognaplót, az Egyetlent, valamint a Kövekkel a zsebében, a Közel sincs már e vadság erdeinkben, valamint A kiválasztott című előadást.
A mozgalmas évadot több fesztiválrészvétel is kíséri. Szeptember és október folyamán a Figura a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett dráMA fesztiválon, az Interetnikai Színházi Fesztiválon (IFESZT), a karácsonkői ifjúsági színház által szervezett nemzetközi színházi fesztiválon, a Szatmárnémeti Északi Színház által szervezett Tranzit Feszten vesz részt. A korábbi évadokhoz hasonlóan számos vendégjátékot is láthat a közönség, többek közt a marosvásárhelyi, szatmárnémeti és székelyudvarhelyi társulatok produkcióit. Idén bővítette a gyerekeknek, fiataloknak szóló bérletrendszerét a színház, hat korosztálynak 14 előadást kínál.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
szóljon hozzá!