Lelkigyakorlat, mert a szenvedéstörténettel való szembesítés lesz a kolozsvári Jézus Krisztus szupersztár

Lelkigyakorlat, mert a szenvedéstörténettel való szembesítés lesz a kolozsvári Jézus Krisztus szupersztár

Hivatásos profi intézmény eddig még nem mutatta be Romániában a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperát, a Kolozsvári Magyar Opera lesz az első

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera/Török Ádám

Passiójáték, a szenvedéstörténettel való, lelkigyakorlatnak tekinthető szembesítés lesz a kolozsvári Jézus Krisztus szupersztár című produkció – fogalmazott Novák Péter rendező a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadásáról. A premiert május 30-án tartják, az első három előadásra már elkeltek a jegyek. Szép Gyula igazgató és Kulcsár Szabolcs karmester az előadás különlegességeiről beszélt, mint elhangzott, ez romániai ősbemutatónak számít, hiszen hivatásos, profi intézmény eddig nem mutatta be.

Kiss Judit

2024. május 27., 16:352024. május 27., 16:35

Lelkigyakorlatnak, terápiának is tekinthető passiójáték lesz a Kolozsvári Magyar Opera legújabb produkciója, a híres rockoperából Novák Péter rendezésében készülő Jézus Krisztus szupersztár. Az előadás premierjét május 30-án tartják,

ebben az évadban a bemutatóval együtt három alkalommal láthatja a közönség a produkciót, és mindhárom előadásra elkeltek már a jegyek – hangzott el a produkciót beharangozó hétfő délutáni sajtótájékoztatón.

Szép Gyula, az intézmény igazgatója, Novák Péter rendező, valamint Kulcsár Szabolcs karmester ismertette az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperájából vendégművészek fellépésével készülő előadás részleteit. Szép Gyula azt mondta, nehéz a Jézus Krisztus szupersztárhoz közelíteni, hiszen ismertek a dallamok, világszerte sokat játszották már, viszont úgy tűnik, sikerül egy olyan előadást létrehozni Kolozsváron, amely a világ bármely színpadán megállná a helyét.

Az előadás nyelve az eredeti angol lesz, hiszen ennek a produkciónak az elkészültével az is a cél, hogy a román közönséget is megszólítsák, odavonzzák az intézményhez.

A két magyarországi vendégművész és a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei is színpadra lépnek az opera társulatának tagjain kívül. A két fő szerepet, Jézust és Júdást dupla szereposztással játsszák, hogy a későbbiekben máshová is elvihető legyen a produkció, Szép Gyula meglátása szerint az egyes művészek személyiségüknek megfelelően más-másféleképpen formálják meg a két főszereplőt. Novák Péter rendező – aki korábban a Figaro házasságát és a Báthory Erzsébetet is rendezte a kolozsvári operánál, arról beszélt, olyan előadást szeretett volna vendégként, ami a helyi társulat fejlődését is szolgálja, és ez sikerül is.

Galéria

Kulcsár Szabolcs karmester, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Novák Péter rendező

Fotó: Kiss Judit

„Terápiás céllal is választottuk ezt a történetet, hiszen napjainkban a szenvedéstörténettel való szembesülés megkerülhetetlen. Jézusnál erősebb társadalomformáló, személyiségformáló erő aligha volt, enne az érzete hozta létre a produkciót.

Passiójáték lesz, ami lelkigyakorlatnak is tekinthető, gondolkodásra késztet, megráz, felráz, önvizsgálatra kényszerít, ezért sem lesz szünet: ez a történet »magával kell vigye« a nézőt” – mondta a rendező.

Arról is szó esett, hogy a kolozsvári Jézus Krisztus szupersztár ősbemutatónak számít Romániában, hiszen még hivatásos profi intézménynél nem mutatták be, csak diákelőadások születtek. Novák Péter azt is kifejtette, hogy amikor Webberék darabját, majd a belőle készült filmet bemutatták, az akkori pápa úgy fogalmazott: a darabnak köszönhetően fenntarthatóbbá válik a kereszténység. „Én láttam elrugaszkodott feldolgozásait a Jézus Krisztus szupersztárnak, de a kolozsvári előadásban

semmiféle blaszfémia sincsen, sőt, ennek az ellentéte a mi produkciónk, ebben a történetben, a fény, az újrakezdés gondolata hangsúlyos, ez a történet nap mint nap megélhető és mindig ad valamit a lelkünknek” – mondta a rendező.

Szép Gyula arról is beszélt, hogy az intézmény anyagi nehézségekbe ütközött, mert a kulturális minisztérium lecsökkentette a költségvetésükre szánt összeget 55 százalékkal, viszont a a Kolozsvári Operabarátok Köre, valamint a MOL támogatta őket, így sikerült összehozni az előadást. Az első három előadást követően – amelyekre már nem kaphatóak jegyek – szeptember 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Jézus Krisztus szupersztárt. Kulcsár Szabolcs karmester arról beszélt, hogy a bel cantóra kiképezett, operához, operetthez, klasszikusokhoz szokott társulat számára kihívás ez az előadás, ugyanakkor Webber partitúrája nagyon szabad, sok benne az improvizációs lehetőség.

Galéria

Jézust az egyik szereposztásban Sipos Endre kolozsvári énekművész alakítja, Mária Magdolna szerepében Covacinschi Yolanda magánénekes lép színpadra

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera/Török Ádám

„A társulat számára nagy lehetőség mindenképpen, a beat, gospel és soul zene ötvözetéből álló zenei anyag. Az eredetiben olyan énekesek szólaltak meg annak idején, mint Ian Gillan és Alice Cooper, és persze ez magasra tette a mércét,

de azt hiszem, mi olyan előadást hozunk létre, amely a világ bármely színpadán megállná a helyét” – hangsúlyozta Kulcsár Szabolcs. Szép Gyula azt is elmondta, hogy az eredeti mű jogtulajdonosai elég szigorúan követik, hogy miként kerül bemutatásra a darab, ezért a kolozsvári előadás fellépőinek hangjáról is kellett felvételeket küldeniük,

de még a plakát megtervezését is ők szabják meg. A szerződésnek megfelelően 20 előadást terveznek a mostani és következő évadban összesen, de ez a szám nőhet is – mondta el az igazgató. Szép Gyula összegezte a nemsokára záruló évadot is, mint sorolta, Felléptek a bukaresti Enescu fesztiválon, Csíkszeredában miniévadot tartottak, és olyan előadásokat mutattak be, mint a Bánk bán, a Hunyadi László, a Bohémélet, az Aida, a Rigoletto, a Carmen és a nemrég bemutatott Manon Lescaut. Kiemelte azt is, az opera számára nagy segítséget jelent a másfél éve megnyitott operastúdió, hiszen megkönnyíti a munkájukat.

A tervekről szólva elmondta, a jövő évadra vonatkozóan még nem tud biztosat mondani, de reményeik szerint felújítják a Valahol Európában című előadást,

a Nabuccót és színpadra állítják a Karnyóné című kamaradarabot. Október elején ismét miniévadot tartanak Csíkszeredában, majd Vidnyánszky Attila rendezésben valósul meg Erkel Ferenc Bánk bánja Kolozsváron. A Jézus Krisztus szupersztárról további részletek a Kolozsvári Magyar Opera honlapján találhatóak.

korábban írtuk

Nem musical, inkább passiójáték és újjászületés-élmény lesz a Jézus Krisztus szupersztár Kolozsváron
Nem musical, inkább passiójáték és újjászületés-élmény lesz a Jézus Krisztus szupersztár Kolozsváron

Nem musical, hanem inkább passiójáték lesz a Kolozsvári Magyar Opera készülő, május 30-án bemutatandó előadása, a nagyszabású Jézus Krisztus Szupersztár című produkció – fejtette ki Novák Péter rendező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 25., szombat

Anora viszi haza Cannes Arany Pálmáját

Az Anora című, New Yorkban játszódó filmnek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendező, színésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Anora viszi haza Cannes Arany Pálmáját
Anora viszi haza Cannes Arany Pálmáját
2024. május 25., szombat

Anora viszi haza Cannes Arany Pálmáját

2024. május 23., csütörtök

Toró Attila fotóművésznek nyílik kiállítása a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója keretében

Toró Attila sepsiszentgyörgyi fotóműművész képeiből nyílik kiállítás a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója keretében.

Toró Attila fotóművésznek nyílik kiállítása a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója keretében
2024. május 23., csütörtök

Romániában csak a lakosság egyharmada társalog idegen nyelven, Európában az angolt beszélik a legtöbben

Miközben az európaiak csaknem 60 százaléka tud idegen nyelven beszélni, a romániai lakosságnak csak 34 százaléka tud társalgási szinten idegen nyelven megszólalni.

Romániában csak a lakosság egyharmada társalog idegen nyelven, Európában az angolt beszélik a legtöbben
2024. május 23., csütörtök

Ködbe vesző vikingtörténetek norvég szerzője lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottja

Bjørn Andreas Bull-Hansen norvég szerző, a viking korról szóló, népszerű történelmi sorozat szerzője lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottja.

Ködbe vesző vikingtörténetek norvég szerzője lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottja
2024. május 23., csütörtök

Dráma, humor, hőssé válás: mesejáték a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb produkciója

Magyar népmese alapján készült táncjáték a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének legújabb produkciója.

Dráma, humor, hőssé válás: mesejáték a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb produkciója
2024. május 22., szerda

A zaj a témája a Szamosújvári Téka Alapítvány 10., diákoknak tartandó összművészeti táborának

Idén immár 10. alkalommal szervezi meg összművészeti táborát a Szamosújvári Téka Alapítvány, amely a Kolozs megyei Feketelakra várja júliusban a 14 és 18 év közöttieket – közölte az alapítvány.

A zaj a témája a Szamosújvári Téka Alapítvány 10., diákoknak tartandó összművészeti táborának
2024. május 22., szerda

Újra Kolozsváron rendez, ezúttal Janovics Jenőről szóló előadást állít színpadra ifj. Vidnyánszky Attila

Nagysikerű kincses városbeli rendezései után ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával dolgozik együtt Ifj. Vidnyánszky Attila. A fiatal színész, rendező ezúttal Janovics Jenő életéről, munkásságáról szóló produkciót rendez.

Újra Kolozsváron rendez, ezúttal Janovics Jenőről szóló előadást állít színpadra ifj. Vidnyánszky Attila
2024. május 22., szerda

Léghajó a város fölött: százéves kolozsvári gyerekrajzokon keresztül nyújt betekintést a múltba egy új kötet

Százéves kolozsvári gyerekrajzokon keresztül nyújt betekintést a múltba és a gyerekek világába egy új kötet, amely a Koinónia Kiadó és Quadro Egyesület közös kiadványaként jelent meg.

Léghajó a város fölött: százéves kolozsvári gyerekrajzokon keresztül nyújt betekintést a múltba egy új kötet
2024. május 22., szerda

Félszáz kiadó, 80 program várja Háromszék legnagyobb könyves rendezvényének résztvevőit

Csütörtökön kezdődik a 3. Sepsibook könyvvásár és irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgyön. Díszvendégei Nádas Péter és Gabriela Adamesteanu, az irodalmi rendezvények mellett zenei programok, kiállítások is várják a közönséget.

Félszáz kiadó, 80 program várja Háromszék legnagyobb könyves rendezvényének résztvevőit
2024. május 21., kedd

Már alig vannak haláltábor-túlélők Kolozsváron, kiállítás nyílik az észak-erdélyi holokauszt 80. évfordulóján

Képzőművészeti kiállítás nyílik Kolozsváron Hiány – az észak-erdélyi holokauszt 80. évfordulója címmel május 22-én, szerdán – közölte a szervező Quadro Galéria.

Már alig vannak haláltábor-túlélők Kolozsváron, kiállítás nyílik az észak-erdélyi holokauszt 80. évfordulóján