Kulturális ősz Váradon

Párhuzamosan folynak a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat magyar és román eseményei az idén, a magyar jellegű műsorok azonban be sem kerültek a hivatalos programba. Az október 12-i városnap köré szervezett hagyományos őszi eseménysor pénteken kezdődik.

Nagy Orsolya

2010. szeptember 24., 10:532010. szeptember 24., 10:53

Ezen a napon a városi sportcsarnok előtti téren lépnek fel helyi tehetségek, odabent pedig expóra kerül sor. Eközben a Queens vendéglőben már reggel tíz órától várják a gyerekeket magyar nyelvű foglalkozásokra, majd délután kerül sor a hivatalos megnyitóra.

Szombaton kezdődik a Rövid Dráma Fesztivál, amelyen magyar és román darabok egyaránt bemutatásra kerülnek kölönböző helyszíneken. Daniel Vulcu fesztiváligazgató szerint kocsmaszínházi estek, sőt autóbuszban előadott darabok is szerepelnek majd a programban. Magyarul Hobo adja majd elő Csavargók tízparancsolata című zenés előadását (képünkön) a filharmónia színpadán, illetve fellép a temesvári Csiky Gergely Színház művésze, Borbély B. Emília Mady-Baby című egyszemélyes darabjával egy mozgó kisbuszban. A Queensben eközben a Partiumi Keresztény Egyetem könyveit mutatják be felolvasással, szavalással egybekötve.

A következő hétvége a szabadtéri szórakozásé: a Nagyvásártéren (December 1.) pálinka- és borfesztivált szerveznek. Fellépnek néptánccsoportok a megyéből és az ország más részeiből, közben a magyar és a román konyhaművészet remekeit kóstolhatják meg az érdeklődők.

Bár a teljes magyar program még nem végleges, azt biztosan lehet tudni, hogy október harmadikán a Queensben lép fel az ismert rockénekesnő, a marosvásárhelyi születésű Keresztes Ildikó. Erre a rendezvényre húszlejes belépődíjat kell fizetni, de mint a szórakozóhely tulajdonosa jelezte, a jegy árát levásárolhatják a zenekedvelők a koncert alatt. Október tizedikén a Bohém Band lép fel, amelynek tagjai a helyi Szigligeti Színtársulat művészei.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten