Kulturális háromság – 2010

Januárban három város mutatkozik be Európa 2010-es kulturális fővárosaként: a németországi Ruhr-vidéken található Essen, a dél-magyarországi Pécs, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambul.

Hírösszefoglaló

2009. december 29., 09:452009. december 29., 09:45

Essenben január 9-10-én, Pécsett 10-én, Isztambulban 16-án kezdődik ünnepélyesen a zenei, színházi, táncművészeti, filmes, illetve irodalmi rendezvénysorozat. A német városban a világörökséghez sorolt Zollverein, egy 1986-ban bezárt szénbánya és a hozzá tartozó egykori kokszolómű lesz a nyitófesztivál helyszíne.

Pécsett a kezdő napon 24 órán át folyamatosan tartanak rendezvényeket a középületekben és közterületeken. Isztambulban valamivel későbbre időzítették ugyan a hivatalos kezdést, de már az azt megelőző napokban is lesznek vizuális, illetve akusztikus művészeti programok.

A jövő évre az általános gyakorlattól eltérően nem egy-két, hanem három várost jelölt ki az EU-országok kormányait képviselő Tanács európai kulturális fővárosnak. A lehetőségért nagy csatát szoktak vívni a pályázó városok, hiszen az a nyertesre irányítja az európaiak figyelmét, növeli az idegenforgalmi érdeklődést, és a tapasztalatok szerint hatása jóval tovább tart, mint ameddig az esztendő.

Az odaítélés feltételei közt nemcsak az szerepel, hogy a kulturális rendezvényeknek az „európai dimenziót” kell tükrözniük, hanem az is, hogy a programoknak tevékeny résztvevője legyen a helyi lakosság.

Immár két és fél évtizede, 1985 óta minden évben kiválasztanak egy vagy több várost, amely az Európa kulturális fővárosa cím birtokában szervezhet nagyszabású rendezvényeket. Különleges esztendő volt a 2000-es, amikor az ezredforduló jegyében egyszerre kilenc város – Avignon, Bergen, Bologna, Brüszszel, Helsinki, Krakkó, Prága, Reykjavík és Santiago de Compostela (Spanyolország) – volt kulturális főváros.

Tavaly a nagy-britanniai Liverpool és a norvégiai Stavanger, idén az ausztriai Linz, valamint a litván főváros, Vilnius volt Európa kulturális fővárosa.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten